Ma már nem egy hihetetlen kijelentés azt mondani, hogy a televíziózás és a streaming fénykorát éli (a tévézés inkább újra), és egyre jobb, minőségibb filmeket, sorozatokat készítenek. A mozi viszont lassú haldoklásba kezdett, ami személy szerint annyira azért nem hat meg, nem csal könnyeket a szemembe. Gondolom, nem csak én vagyok, aki a szemetelő, szó szerint malacul zabáló, és persze mindent eldobó, szétszóró, széttaposó emberekkel (ember?) nem szívesen ül akár egy légtérben is.
Hozzátéve mindig van a tipikus "mindig elkéső", "poéngyilkos", "idiótán visongó" és " lábamfelrakomfilmetletojom" típus, akikre én már nem vagyok kíváncsi. Jómagam is járok persze moziba, de nagyon megválogatom, mikor és melyik előadásra. Na de nézzük inkább a filmet! Samuel Bodin munkássága eddig úgy a nulla körül mozgott a két évekkel ezelőtti rövidfilmmel. Ezzel nem lesz a Hallhatatlanok Csarnokának tagja. Ám a Marianne, amit kitalált és vászonra vitt, talán megalapozhatja a jövőjét, és akár egy új Wan vagy Zombie is lehet. Mondjuk még a legnagyobbakkal nem szeretném emlegetni az urat. Hát hol is kezdjem?
Fussunk át a stábon! Ugye Bodin rendezte a sorozatot, és ő is írta a forgatókönyvet, igaz, egy kis segítséggel, Quoc Dang Tran ebben jó partnere volt. A zeneszerző – mellesleg megjegyzem, zseniális –, Thomas Cappeau nagyon jó választásnak bizonyult. És kell egy jó operatőr, aki itt nagyon beletrafált, mit is akarunk vagy szeretnénk mi, nézők végre látni a filmvásznon. Az úriember, aki Philip Lozano, tőlem külön dicséretet érdemel.
Ó, azt azért előre leszögezném, a film messze nem öt csillag, hanem mondjuk három és fél, plusz a színészek zseniális teljesítmény jó másfél. Igaz, egy matematikus azt mondaná, haver, ez így simán öt. Mivel nem vitázom, én pedig ráhagynám. Igaz, (szinte) minden klappolt, de a csigaevő barátaink azért egy-két bakit elkövettek, és itt is plagizáltak egy kicsikét. Úgy jó szokás szerint, pedig lehet, hogy csak meg kellet volna inni egy cognacot, és jött volna az ötlet dögivel.
Mi is a sztori? (Nem bonyolult, ám annál jobb.) Van egy (volt) lázadó horrorírőnő, aki beteg üzenetet kap, hogy térjen haza szülővárosába. Megijedtem az első résznél, hogy elkezdték a kliséket puffogtatni, de aztán gatyába rázták magukat. Ezzel persze a filmet is. Emma Larsimon (Victoire Du Bois) karakterét én személy szerint kissé nehezebben szoktam meg, de a teljesítménye szuper. Aki viszont messzemenően a hátán cipeli színészileg a sorozatot, az nem más, mint Mireille Herbstmeyer, aki Madame Daugeron szerepében szó szerint lejátszik mindenkit a filmben. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a többiek nem gyakoroltak rám akkora hatást, hogy külön dicsérjem őket.
Van a kis szende asszisztens, Camile (Lucie Boujenah) és a baráti társaság, akik szó szerint teljesen átlagember benyomását keltik bennem, igaz, gondolom ez volt a cél. Én még megemlítenék egy szereplőt, aki vagány és bevállalós volt, az Madame Larsimon (Corinne Valancogne), aki ennyi idősen kirakta elénk a meztelen valóságot. Vagány színésznő, azt meg kell hagyni, aki fiatalabb korában kifejezetten dekoratív hölgy volt, igaz, mára is megmaradt a bája és az alakja. Na és még Xavier atya (Patrick D'assumcao), aki szerintem elég langyosan kezdett (jó a haja meg a cipője), de a végére belelendült és kiteljesedett, mint a belefásult és rettegő pap, akinek a szerepében elkápráztatott minket.
Egyszóval Emma hazamegy, és ott szembesül vele, hogy az általa kreált szellem vagy Démon felesége, Marianne létezik, és valóságosabb, mint gondolnák. (Mondjuk hol van a férjura az asszonykának?) Itt megjegyezném, azért a flashbackek nagyon ültek, és szerintem így lett kerek egész. A jumpscare jelenetek is ijesztőek, plusz a színekkel, fényekkel is zseniálisan játszottak végig a filmben...
Szóval Elden és lakossága nem fogadja tárt karokkal a gazdag írónőt, de ő kitart, és lassan eggyé válik a kisvárossal. Összejön a baráti társaság, és a szülők is be- vagy visszafogadják a lányukat. Ami nekem kissé fura, hogy a papon, a cimbiken és Daugeron asszonyon kívül mintha mindig üresek lennének a városka utcái, kihalt minden. Rendező barátunk imádja a close shot és close up minden válfaját, ezt elég hamar észrevettem. Egyszóval (szinte) minden oké, csak a végén ne lett volna az a gülüszemű szellem, aki ott lebegett a szülőházában. Totális koppintása a Halállista anime filmváltozatának Ryuk halálisten CGI karakterének (ami gáz és béna).
Mindegy is, minden jó, ha a vége jó... Bár tudjuk, a francia filmeknél sohasem lesz (vagy nagyon ritkán) happy end, és jó szokás szerint itt sincs, kellett egy befejezés. Ha ennyi volt (egy évad), akkor kissé béna. Ha lesz folytatás, nagyon össze kell majd a rendezőnek szednie magár, ha ezt a szintet hozni akarja, vagy talán még túlszárnyalni is szeretné netalán. Rajtam nincs teher, szerencsére én (még) nem szülhetek a tudomány állása szerint. Csak várnám a második évadot, ahol pocakos kismama harcolna egy harcias kis szellemmel, mondjuk Marianne nagyapjával, akinél mindig ott van a pipaszurkálója... De inkább eszem egy kis sült, töltött paradicsomot, abból baj nem lehet.
83 Marianne (2019)
Emma híres íróként kénytelen hazatérni szülővárosába, mire rövidesen újra megjelenik az az ismeretlen nő, aki tizenöt évvel korábban is kísértette őt álmában. több»
