2019.02.11 20:03 Márton Olvasottság: 306x
1

Az új generációs kísértetfilmek alapköve

Úgy gondolom hogy 2010-ben lerakták azokat a bizonyos alapköveket ami szükséges volt ahhoz, megszülessen az új generációs kísértetfilmek egyik alapja, méghozzá az Insidious néven! Jelen filmünk talán legnagyobb érdeme az volt, hogy olyan készítők kezébe került a film, akik nem csak hogy már bizonyították hogy képesek a filmjeikkel a frászt hozni a nézőikre, de szeretik is a horror műfaját, ezáltal valamilyen szinten elhivatottak is voltak arra, hogy valami újat hozzanak létre az Insidioussal! A rendezői székbe a tehetséges fiatal malajziai James Wan került, aki már a 2004-es Fűrész és a 2007-es Halálos hallgatás című filmjével bebizonyította, hogy tudja hogy mire van szűksége egy jó horrorfilmnek! A film forgatókönyvét Leigh Whannell szállította, aki a film előtt szinte állandó partnere volt Wan-nak, hisz mint a Fűrész, mint pedig a Halálos hallgatásnak is ő írta a forgatókönyvét! Továbbá a film produceri székében még olyan nagyágyuk találhatóak mint Oren Peli (aki a 2007-es Parajelenségeket készítette) vagy az a bizonyos Jason Blum, akinek neve egyet jelent a Blumhouse stúdióéval! Tehát nyugodtan kijelenthető, hogy a film értő kezek közé került és ez a végeredményen is maximálisan meglátszott!

Jómagam egy nagyon érdekes filmnek tartom az Insidious című filmet, mert egyértelműen egy kísértetfilm, mégsem maga a kísértet áll a történetének a központi helyén, hanem sokkal inkább a család, amit e démon elkezd terrorizálni! Ékes példája ennek a feltevésnek, hogy hiába tudjuk hogy ez egy tipikus kísértet film lesz, mégsem jelenik meg a gonosz létforma a film első 30 percében! Viszont míg nem látjuk, addig is érezzük azt a kellemetlen jelenlétet és baljós hangulatot amire bátran mer építeni a film! Nálam kicsit ez hasonlít az 1982-es Poltergeist című alkotásra! Viszont talán pont emitt hogy a film első harmadában "csak" a hangulatot ágyazzák meg a készítők, sokan lassúnak, vagy unalmasnak fogják érezni az elejét! Számomra ez nem így jött le, hisz mint írtam, nem csak a hangulatfokozásra figyeltek az első 30 percben, de a család bemutatását és a problémáikon is szépen végigvezetik a nézőt! Tehát volt a filmnek egy szépen felépített bevezetése, amit talán egy kicsit túl is húztak, de ezzel is csak fokozták bennem a várakozást az igazi cselekmény felé!

Az új generációs kísértetfilmek alapköve

Persze a film körülbelül a felétől be is lendül és a nyakunkba is szabadítanak annyi mindent, hogy csak kapkodtam a fejemet! Volt itt asztrális utazás, álombéli dimenziók, kíséretetek és az emberi lelket megszálló démoni jelenlét (és még lehet hogy ki is hagytam valamit)! Tehát könyékig merül a film a paranormális események tengerében és mindezt teszi olyan komor színek ábrázolásával, amihez talán csak a film hangulata ér fel hozzá! Nekem talán pont ez volt az a dolog, ami miatt inkább a nagyon jó filmek felé sodorja jelen filmünket és nem a zseniálisak szűk táborába! Illetve apró negatívuma számomra még a filmnél, hogy az egyik központi karaktert is csak a film kétharmadánál dobják be a történetbe!

Mivelhogy számomra a film elsősorban egy karakterközpontú családi rémálom volt, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy ezen erős karakterekhez, a megfelelő színészeket párosítsák és ezt teljes mértékben ki is maxolták a filmnél!

Érdemes még megemlíteni a film "zenéjét"! Sok horrorfilmnél szinte elengedhetetlen hogy e téren is jól teljesítsen a film, na már most az Insidiousban is található zenei betétek, de sokkal inkább dolgozott a zeneszerző Joseph Bishara nem épp megszokott elemekkel, ezzel is fokozta a film amúgy sem gyenge hangulatát!

Az ijesztésekre szánt jelenetek legtöbbjét maszkokkal és nem CGI technikával érték el, ami igaz hogy néhol kicsit kezdetleges volt, de tény, hogy hatásosra sikeredtek!

77 Insidious  (2010)

horror | misztikus | thriller

Renai és Josh kisfiukkal együtt új otthonba költöznek. Nem sokkal később a fiú balesetet szenved, és kómába esik. Kiderül, hogy démoni erők dolgoznak a háttérben, aki lelkét... több»

1