2023.02.21 13:34 JRD Olvasottság: <100x
0

Látvány, játék, dalok, történet 5*...háttér események 1*

Vitathatatlan, hogy Judy Garland egyik legemlékezetesebb filmje az Óz, a csodák csodája. Ekkor még csak 17 éves volt. A filmet többször szinkronizálták újra magyar nyelven.

Az MGM kasszasikert látott a történetben így mindent megtettek, hogy az ötlet filmmé váljon. Kerül, amibe kerül, gondolták. Alulbérezés, balesetek, furcsa dolgok kísérték a forgatást. Többek között az, hogy a munkatempó több mint feszes volt, amit Garland nehezen viselt. A problémát úgy oldották meg, hogy bedrogozták a gyermekszínészt. Hogy az alakja megmaradjon, amfetamin származékokkal tömték, hogy aludni tudjon, arra pedig barbiturátokat adtak be neki. (Egyébként Garland egész életében kábítószergondokkal küzdött, mely végül a halálához is vezetett. Azt hiszem, nem nehéz megítélni, hogy az MGM Stúdiónak ebben mekkora szerepe is volt.) De a stúdió itt nem állt meg. Az akkor már erősen nőiesedő Garlandra egy kemény fűzőt adtak, hiszen szerepe szerint egy 11-12 éves kislányt kellett eljátszania. A fűző volt hivatott eltakarni a nőiesedés jeleit. A stúdió egyébként a tettlegességtől sem riadt vissza. Volt, hogy a rendező szó szerint felpofozta Judyt csak azért, mert a kamasz nagyon kuncogott. A törpéket játszó színészek (voltak köztük 40 év körüli férfiak is) például folyamatosan zaklatták Garlandot. Bebújtak a szoknyája alá, megfogdosták a fenekét. Az alulbérezést említve érdekesség, hogy az Oroszlánt, a Madárijesztőt és a Bádogembert alakító színészek heti 3000 dollár gázsit kaptak, míg Garland csak heti 500 dollárt. Tehát az Óz filmet bármi/bárki árán el akarta készíteni a stúdió. Akár egy oroszlán szőrének az árán is. Bizony! A Gyáva Oroszlán jelmezét valódi oroszlánszőrből készítették. Az Oroszlánt alakító színész a jelmezt nem tudta levenni, minden reggel rávarrták. Így nem csoda, ha a Bádogemberrel együtt azt mondták, hogy „A forgatás maga volt a pokol!” A Madárijesztőt alakító színészen pedig örök nyomot hagyott a jelmez, amely a rossz kialakításnak volt köszönhető.

Látvány, játék, dalok, történet 5*...háttér események 1*

Ha a fentieket elolvassuk, talán meglepődünk azon, hogy egyik kedvencem volt anno ez a film. Bevallom, gyermekként láttam először (akkoriban többször is), és magával ragadott a látvány, a történet. Felnőve, tudván, amit tudok, már nehéz elvonatkoztatni a sztori megszületésének hátterétől, de ezek ellenére az Óz, a csodák csodája monumentális, látványos és szép történet. Kár, hogy a háttéresemények inkább horrorra, mint tündérmesére emlékeztetnek. De nézd meg, ítéld meg magad, hogy megérte-e a sok-sok áldozatot! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

családi | fantasy | kaland | musical

Hatalmas szélvihar söpör végig Kansasen, ahol Dorothy és családja, valamint kutyája, Toto él. A vihar egy ismeretlen világba repíti a lányt, ahol megismerkedik a... több»

0