Óz, a csodák csodája (1939)

Van mondanivalója, de nekem valahogy nem igazán tetszett. Kicsit másabb, mint műfajtársai. A színészi alakítások jók.

Kevés olyan film van, amelyre többször hivatkoznak, mint az Óz, a csodák csodája. Judy Garland klasszikusa ezt meg is érdemli, főleg ha azt nézzük, hogy az Elfújta a széllel egy időben jelent meg, s azzal nehéz felvenni a versenyt. Filmművészeti szempontból abszolút úttörő, ugyanis a technicolor akkoriban még igencsak gyerekcipőben járt, s ahogy Dorothy belép Pöttömföldre, úgy nyílik meg a néző számára is a világ. Szerintem gyönyörű megoldás, ahogy a forgószél után kinyílik a lezuhant ház ajtaja és belépünk egy színpompás világba. Ezzel pedig elválasztja az ragyogó álomvilágot a szürke valóságtól. Magam előtt látom, ahogy a korabeli nézők ültek a moziban és úgy érezték, hogy csodát látnak. ("Toto, valami azt súgja, hogy már nem Kansasban vagyunk"). Az oroszlán, a bádogember, a madárijesztő, Dorothy és Toto együtt lépkednek végig a sárga köves úton, hogy aztán Ózzal találkozhassanak, a nagy varázslóval, akitől mindenki segítséget remél. A történet egyébként tartogat horrorisztikus elemeket, a gonosz nyugati boszorkány zöld maszk nélkül is ijesztő lenne, vele szemben azonban ott van Glinda, a jó boszorkány, akinek kislányként mindig csodáltam a gyönyörű ruháját. S lám, itt egy sztereotípia: a gonosz boszik mindig rusnyák, a jók pedig olyanok, mint a hercegnők... S nemcsak a film, hanem a betétdal is klasszikussá vált az idők során: a Somewhere, over the rainbow-t a mai napig újra és újra feldolgozzák. Aki nem látta, sürgősen pótolja, nekem a Szinetár Dóra-féle szinkron égett bele az emlékezetembe, az újabbal már nem az igazi.

Elsősorban igazán érdekes film, tény, hogy nem mai viszont mindenképpen egyszer legalább megnézős fajta. Van rendes mondanivalója a filmnek ez pedig nagyon jó pont nálam.

Megunhatatlan remekmű! Szerencsére egy olyan verziót őrzök, amelyik szinkronos, és az éneklős részeket feliratosan mutatják. Minden egyes alkalommal új és új momentumokat fedezek fel benne. A trükkök is az akkoriban ismeretlen CGI hiánya ellenére is fantasztikusak. Most leginkább azon nevettem, ahogy a Gyáva Oroszlán átöltözve a boszorkány gárdistáinak ruhájába, állandóan a farkával bajlódik, mert mindig kilóg a köpenye hasítékából. Toto kutya is szenzációs.

Gyerekkorom kedvence, emlékszem akkoriban a Keleti Boszorkánytól még féltem is :) Örök klasszikusról van szó, nagyon szeretem, a történet, a szereplőket akik közül Judy Garland számomra nagyon kedves. Bármikor szívesen újranézem.