Noha könnyen hihetjük azt, hogy a Szent Koronáról már szinte mindent tudunk, ebből a dokumentumfilmből mégis kiderülhet, hogy ez nem feltétlenül van így.
A mintegy egy óra során a Szent Korona Kutatócsoport segítségével számtalan érdekes – és részben eddig ismeretlen – adatot tudhatunk meg az egyik legfontosabb nemzeti ereklyénkről, több mint ezer év története elevenedik meg. Az egyes korszakok avatott szakértői (Bertényi Iván, ifj. Bertényi Iván, Manhercz Orsolya, Hermann Róbert) szólalnak meg, és végigkalauzolják a nézőt a koronázási jelvények történetén. Nemcsak a fontosabb koronázási jelvényekről kapunk ismereteket, hanem például a minden koronázás alkalmával újra és újra elkészített koronázási érmekről, illetve más kellékekről is.
Ezeken túlmenően pedig a jelvények és az aktus szimbolikáját, az évszázadok során bekövetkezett szemléletbeli változásokat, a Szent Koronához kapcsolódó nemzettudat (illetve a nemességnek az önmagát fokozatosan a nemzettel azonosító tudata) formálódását is megismerhetjük.
Az animációk és a dramatizált jelenetek szerintem legtöbbször kicsit bénára sikerültek, ezeket talán jobb lett volna hanyagolni, de úgy tűnik, ezek a modern dokumentumfilm-készítés elmaradhatatlan kellékeivé váltak.
Összességében egy informatív és szórakoztató, a nem történészek számára is élvezhető produkció ez, amelyet szerintem bátran lehet ajánlani mindenkinek, aki érdeklődik a történelem és a Szent Korona (illetve a koronázási jelvények), valamint az uralkodókoronázások iránt.