Sajátos hangulatú, road movie jellegű dokumentumfilm, amely jól visszaadja Szibéria, illetve az ott élő emberek jellemzőit. Kissé talán szokatlan a hosszú játékidő, a bő másfél óra is inkább kicsit játékfilmes hangulatot kölcsönöz ennek az alkotásnak.
A stáb időt és energiát (na meg pénzt) nem kímélve szárazföldön igyekszik eljutni a nomád állattenyésztő népekhez, és számunkra felfoghatatlan távolságokat tesz meg szintén felfoghatatlan körülmények között (pl. az arrafelé élők számára szinte teljesen természetes az, hogy a víz elmossa az egyébként is csak kavicsolt utat, vagy, hogy egy idősebb házaspár a semmi közepén él egy haldokló faluban, amelynek ők az utolsó lakói).
A filmből jól érzékelhető, hogy ezt a vidéket egyrészt a vadregényes, néha kiszámíthatatlan környezet, másrészt a magára hagyottság, a munkahelyek és az infrastruktúra leépülése jellemzi. Az itt élők gyakorlatilag csak magukra számíthatnak, szinte az évszázadokkal korábbi életmód köszön vissza, némileg megváltozott formában, de a fejlődés – sajnos vagy szerencsére – kikerüli Szibériát. Nehezen járható utak, kietlen tájak, szó szerint romba dőlt múlt, csupán ennyi maradt.
A film leplezetlenül tárja a nézők elé a nehéz emberi sorsokat, a kilátástalanságot, ugyanakkor viszont talán pici vigaszt jelenthet az, hogy Szibéria több vidéke is megmaradt a viszonylagos romlatlanság állapotában. Tanulságos és egyben szórakoztató dokumentumfilmet kapunk, amely lenyűgöző természeti képekkel (is) mesél a hol megmosolyogtató, hol szívbemarkoló emberi sorsokról.
