Jómagam már megszoktam, ha Dél-Korea, akkor vér, szörnyek és zombik...
Erre tessék, egy kis űrodüsszeia...
Lássuk, én magam mit láttam a több mint két óra hossz alatt!
Egy igazán hangulatos és látványos filmet, ami a klasszikus, régimódi sci-fiknek állít kifejezetten aranyos emléket. Dugig van hibákkal és klisékkel, mégis borzasztóan szórakoztató kis darabról beszélhetünk, már ha lehet így fogalmazni.
Érdekes, de kissé egyszerű sztori...
Az űrsepregetők története 2092-ben veszi kezdetét, amikorra a Föld már szinte teljesen lakhatatlanná vált. Szerencsére a fejlett technológia miatt van lehetőség egy mesterségesen előállított, csodaszép és zöldellő „bolygón” lakni, már persze ha a társadalom felső, elit rétegébe tartozol. A maradék, úgy nagyjából 99% továbbra is a Földön rostokol, és szüntelenül várja, hogy kiválasszák, ami persze szinte reménytelen...
Viszont az űrben gigantikus méreteket kezdett ölteni a szemét: elhasznált és régi, nem működő műholdak, szétrombolt űrállomások és idevonzott aszteroidák veszélyeztetik az embereket, amik bármelyik pillanatban becsapódhatnak.
Ezt megelőzendően dolgoznak az úgynevezett űrsepregetők, akik az erre kifejlesztett hajójukkal takarítják ki a bolygók környékét...
Az egyik ilyen űrsepregető hajó - amely a Győzelem névre hallgat, - legénysége legutóbbi akciójuk során kifog egy olyan kabint, amiben találnak egy kisgyermeket, Kot-nimet.
Viszont ő nem egy hétköznapi gyermek, hanem egy terrorista szervezet által gyártott emberi bomba, ami hatalmas, és végzetes pusztítást tud okozni. A legénységben így jogosan felmerül a kérdés, hogy mi legyen vele: adják el a terroristáknak busás összegért (ezzel veszélyeztessék az emberek életét) vagy szolgáltassák át annak a kormánynak, ami a társadalom mindössze 1%-át akarja megmenteni?
A választ pedig gyorsan kell megtalálniuk, hiszen a bombára a csempészeknek és különféle szervezeteknek is fáj a foguk…
Nyilvánvaló a sztori nyílegyenes menete, ugye?
Namármost...
Aki ötnél több filmet látott már életében (és sejtem, vannak ilyenek), azonnal ki tudja találni, mik lesznek az igazán nagy „csavarok” a sztoriban, és hogy hogyan fog mindez véget érni.
Meglepődni nagyon nehéz, izgulni a karakterekért még kevésbé, mégis abszolúte nem érezzük elvesztegetettnek ezt a nem kevesebb, mint 136 percet. Hogy miért?
Mert átkozottul parádés és élvezetes az egész, sőt...
Még ki is lehet kapcsolódni rajta!
Az egész film egy olyan látványos és zseniálisan bravúros akciójelenettel indít, ami azonnal megalapozza a hangulatot.
Végig - még a lassabb, „drámai” részek közben is - magasztos és impozáns a látványvilág, amiről amúgy lerí, hogy művi, hogy teljes egészében VFX, mégis annyira megragadja a néző tekintetét, hogy nem rójuk fel hibaként, mivel nem is lehet!
Mint anno, a már sokszor emlegetett science-fiction mozik esetében - igencsak gyönyörű, stílusos és dizájnos megoldásoknak lehetünk szemtanúi, mindez pedig újszerű és modern köntösben van elénk rakva. Ehhez kapcsolódóan muszáj megjegyezni azt a tényt, hogy ha kicsit is erősebb a fizikusi vénánk, mint az átlagemberé, akkor nem egyszer az egekben lehet a szemöldökünk és a vérnyomásunk, összeráncolhatjuk a homlokunkat az űrben lévő akciók megvalósítását látva, és csak csikorgatjuk a fogunkat!
A másik, jócskán örömteli és mind a stílushoz, mind a hangulathoz hozzáadó tény Az űrsepregetőkkel kapcsolatban, az a dél-koreai vénája az egésznek.
Az első pár pillanat alapján látszik, hogy ha a film Amerikában készül el, nagy eséllyel dögunalomba fulladt volna az első 25-30 perc után. És annak ellenére is, hogy a dél-koreai készítők szemmel láthatóan átemeltek bizonyos aspektusokat az amerikai szférából, ami nagyon jól sikerült, elképesztően hangulatos és stílusos lett a kész alkotás...
Viszont mindezek ellenére Az űrsepregetők nagyon messze áll a tökéletes alkotástól...
A történet abszolúte bagatell és közhelyesen nevetséges, a karakterekről alig tudunk meg valamit - és még amiket meg is tudunk, azok sem annyira mérvadóak a jellemrajzokat tekintve -, a konfliktusok mondvacsináltak, a dialógusoknak pedig rengetegszer nincs értelmük...
A színészek játéka kissé mondvacsinált, és ripacskodó...
De ezek ellenére...
És hogy pontosan mi menti meg végül Az űrsepregetőket attól, hogy modern filmként ne hasaljon el, és hogy ne nyomjuk ki harminc-negyven perc után? Talán az, hogy nem akar több lenni, mint ami. A kötelező „mentsük meg a Földet” köröket lefutja, mint ahogy a hasonszőrű alkotások anno, de nem akarja többnek mutatni magát, mint ami valójában és ez becsülendő.
Ez egy tökéletes szombat délutáni kikapcsolódás egy nehéz hét után, ami közben elveszhetünk a ténylegesen látványos akciókban.
Keveset markol, de amit fog, azt bőszen és erősen megtartja és nem engedi. És végérvényesen pont emiatt nem tud, és nem vall kudarcot. Ha megpróbálunk belelátni (beleerőltetni) különféle filozófiai, életmódi tanításokat, akkor nagy eséllyel csalódást fog okozni, de ha csak szimplán szórakozni akarunk egy látványfilmen, akkor abszolúte helytáll, és azt teszi, amire való...
Kikapcsol, és szórakoztat, elfeledtetve a mindennapokat!
Az űrsepregetők mindenkinek melegen ajánlott, aki gyerek- és felnőttfejjel egyaránt szerette/szereti a klasszikus sci-fi filmeket, és a vidám kis filmeket...
Egy elképesztően látványos, akciódús és megkapó stílusú mozi lett belőle, ami pontosan azt adja, amit kínál. Felettébb klisés és kiszámítható, és mégsem tudunk morogni emiatt!
Érdemes minél nagyobb képernyőn vagy tévén megnézni, hiszen az esszenciája így fog átjönni csak igazán...
Hajrá!
A kedvenc fotelemet soha nem cserélném el semmire...
Ez viszont érdekel!