Közösség

Vélemény:

 

NA Az ördög maga

(2013)

1. évad 11. rész A hatalom bűvöletében

 
Yosihiro   2023.05.04 09:41
0

Ebben a részben szegény Juliát lelövi Maxie, így én azt érzem egy lavinát indít el. Barbie-nak menekülnie kell, Julia-val pedig a kapcsolatukat és a múltat akarták lezárni. A Búra reakciója a történésekre egy haragos szél és vihar formájában érkezik, a négy kiválasztott pedig ebből tudja, hogy nagy baj van. Főleg Angie aggódik és az ifjú James segítségét kéri a kis búra és a tojással kapcsolatban. Később barbie kér segítséget tőle, hogy Juliát kiszabadíthassák, ami sikerül is. Nagy Jim és Barbie úgy dönt letartóztatja Maxie-t, el is mennek hozzá, végül Nagy Jim lelövi Maxie-t és a testőrét, így végül Barbiet akarja, de ez nem sikerül, így elmenekül. Ez a jellemvonás Nagy Jim esetében szerintem a hatalomról szól mintsem arról, hogy a várost megmentse. Valamilyen szinten túlélő eszközöket vet be, de mindezt a saját maga javára. Barbie viszont a jó oldalon áll, még ha követett el is hibákat. Júlia pedig mint egy áldozat szerepel a sorozatban. Az események arra felé hajlanak, hogy Nagy Jim átveszi az irányítást, de vajon képesek lesznek-e megállítani erre kíváncsi leszek. Ez a rész szerintem kifejezetten jól sikerült. Üdv, Yos.