Mario Bava itt sem fukarkodott a giallo műfajára jellemző stílusjegyekkel. Magyarán a vérrel és az erotikával, no és ezek nyers, de mégis velős egyvelegével...
Il rosso segno della folia 1970, avagy Az őrület vérvörös jele 1970, de én már megszoktam a fura, de számomra kellemetlenül idegesítő fordításokat, ami jelen esetben a Hentesbárd névvel fut hazánkban.
Nos, ha ezen túlléptünk, ejtsünk szót a Mesterről, Mario Baváról, akinek számos filmjét néztem már meg, és ez is a jobbak közé tartozik...
Bava letette már a névjegyét, elég ha csak a La maschera del demonio című 1960-as filmjére gondolok, vagy éppen a Hat halott modell, A vér öble, Diabolik, Baron Blood, Lisa és az Ördög, és a többi, és a többi...
Számomra ezek mind klasszikusok a szó nemes értelmében, hiszen Bava stílusa tökéletesen felismerhető mindegyik alkotásában. A giallo itt már javában regnált és virágzott, lubickolhattunk a filmek sokaságában, de ez egy elfelejtett gyöngyszem, ezért is vettem elő nagy-nagy örömmel ismételten. De talán az Inferno (Pokol) című filmben teljesedett ki Mario Bava munkássága, amit jó tíz év múlva rendezett. De fussunk neki a mostani filmünknek. Bava, aki feltette és elhelyezte Olaszországot a világ horrortérképére, itt sem fukarkodik a meghökkentő és brutális képsorokkal, jelenetekkel. Itt pedig hatalmasat húz, hiszen gyilkosunk a főszereplő. John (Stephen Forsyth) egy jóképű és sármos férfiú, aki egy nagyon exluzív divatházat üzemeltet, és büszke arra, hogy a szalonjába ruhapróbára betérő hölgyeket egy éles Hentesbárddal apránként feldarabolja...
Sőt, ezzel még dicsekszik is, mintegy belső monológként. Igaz, az életében semmi sincs rendben, csak látszólag. Hiszen elmebeteg, aberrált, és kifejezetten rossz házasságban él, de legalább hobbigyilkosként jól prosperál. Nagyon nyomasztó maga a film, és ehhez szép és félelmetes képi világ, és persze zseniális, fájdalmasan félelmetes zenei aláfestés is párosul, itt azért kiemelném Sante Maria Romitellit, aki Bavához abszolúte idomul, szimbiózisban dolgoznak együtt, tudja, mit akar a talján. Ami szintén ráerősít a film komor, rideg és valósághű sztorijához. A rendőrnyomozó, Russel (Jesus Puente), aki csak lohol John nyomában, kifejezetten szórakoztató, de egyben zseniális karakter...
Viszont Bava egy pillanatra sem engedi el a kezünket, hiszen mikor kezdjük úgy érezni, hogy a film szürkül, akkor a Mester csavar egy hatalmasat a sztorin, és hirtelen egy szellemhistóriában vagyunk, ahol a halott feleség kezdi el gyötörni és üldözni a kellemes gyilkosunkat. Véres, idegtépő és túlvilági metamorfózis, amibe ha belesüllyedünk, elmerülünk nyakig, az már biztos. A mosolygós happy end itt biztosan elmarad, csak a kétségek és félelmek dolgoznak bennünk a látottak után...
Bava itt is jelzi, mennyire a külsőségeknek élünk...
Tudjuk, a belülről rohadt alma esete...
Gyönyörű szalon, gyönyörű nők, gyönyörű helyszínek, John gyönyörű háza, és maga John is egy megnyerő, a nők számára gyönyörű férfi...
Ebben a filmben benne van a csúnya nagy hasra esés lehetősége, de Bava mesterien kormányoz...
Amit pedig én javasolnék, hogy szálljunk fel vele a hajóra, hogy élvezzük a szelet, és néha a viharokat is...
Egy igazi giallo. Kortalan és klasszikus. Köszönjük, signor Mario Bava.
Kedvenc fotelem és egy kis chips, mogyorós, hozzá jeges tea. Mit is akarhatnék mást?
Nézzétek és okuljatok.
80 Hentesbárd (1970)
Egy párizsi divatház tulajdonosának kedvenc szórakozása a hozzá betérő menyecskéket hentesbárddal hátbaveregetni.
Szereplők: Boris Karloff, Femi Benussi, Laura Betti, Dagmar Lassander, Stephen Forsyth
