2021.09.22 18:29 Kóborló Olvasottság: 226x
2

Démonűzés boszorkányokkal

Valahogy az utóbbi időben sokkal inkább fanyalodom (persze ezt csak átvitt értelemben írom, hisz imádom a régebbi horrorfilmes felhozatalt) olyan horrorfilmekre, amelyek az elmúlt 20-30 évvel (vagy még régebb) ezelőtt készültek, merthogy be kell valljam, kissé talán túlzottan is egy kaptafára készülnek az új horrorok. Telipakolják CGI technikával, ami ha szerencséje van a horrorra kiéhezett nézőnek, elfogadható minőséget kap (sajnos ez azért ritkább), továbbá minden jump scare jelenetet olyan hangerővel robbantanak rá a nézőre, hogy nem is a vizualitás miatt emelkedik meg a pulzusszám, hanem a hanghatás miatt. Sajnos a történeteikre is az a fő jellemző, hogy sokkal inkább kiszámíthatók, mint meglepők.

Mindezek ellenére a minap tettem egy kísérletet eme filmmel. Azt kell, hogy írjam, hogy nagyon kevés negatívumot tudnék felsorolni a The Old Ways (magyarul a Régi hagyományok) címen a Netflix műsorában napvilágot látott filmnél, viszont annál több pozitívumot találtam benne.

Démonűzés boszorkányokkal

Manapság minden tizedik horrorfilm a démonokkal vagy azok elűzésével foglalkozik, tehát nyugodtan ki is lehetne jelenteni, hogy a maximumra pörgetik eme zsánert a horror felhozatalában, emiatt pedig eme film sem épp a legjobb hendikeppel indított nálam, de valahogy az első 5-10 perce után egyszerűen annyira magával ragadott a története, hogy már az sem nagyon érdekelt, hogy igen, egy újabb démonűzős horrorfilmet látok. Ezt elsősorban azzal éri el a film, hogy végre nem az unalomig alkalmazott környezetben játszódik mindez, és hogy végre kap egyfajta ősi hagyományokat ápoló felépítést.

Tagadhatatlan tény, hogy az is sokat dobott nálam a megítélésén, hogy kimondottan kevés karaktert mozgat meg a története. Ez mondjuk azért rosszul is elsülhetett volna, hisz az olyan filmeknél, ahol kevés színészi alakítást láthatunk, hatványozottan jobban érvényesül a színészet. Nos, jelen filmünk e téren is kimondottan jól szerepel, szinte minden karakterért, minden színészi alakításért jár a taps, ezért nem is emelnék ki egyet sem. A története egyáltalán nem bonyolult, sőt akár írhatnám azt is, hogy kimondottan egyszerű, de a kidolgozása pazarul sikerült. Ahogy az ősi hagyományokat állítják csatasorba a démoni erők ellen, az pedig egyszerűen lebilincselő volt számomra.

Talán egyesek a CGI technikát fogják negatívumként kiemelni, hogy talán az teljesít egy kicsit gyengébben, de az én megítélésemben még az is rendben volt (főleg abból a szempontból, hogy egy független, kis költségvetésű horrorról beszélhetünk). Számomra a negatívum inkább a film történetének végénél érkezett el, ugyanis egy igencsak fontosnak vélt történeti szálat úgy felejtenek el a befejezés során, mintha nem is szerepelt volna korábban a cselekményben.

Erre – ha legyinteni nem is tudok – azt kell, hogy írjam, ez legyen a legnagyobb bajom, hisz egy kimondottan borzongató, minőségi horrorélményt sikerült nyújtania jelen filmnek. Ezért egyértelműen megy is a kedvenceim közé, hogy egy-két évvel később újra elővegyem egy újabb megtekintésre, csakis azért, hogy lássam, akkor is ilyen pozitívan fogok-e majd vélekedni róla (ha igen, akkor az erős négy csillag helyett az ötöt is megérdemli).

horror

Cristina, a mexikói származású újságíró Veracruzba utazik, hogy utánajárjon egy csodás gyógyulásnak. Érkezése után azonban elrabolja egy helyi csoport, akiknek... több»

2