Folytatódó lidércnyomás

2019.08.07 18:06 Kóborló Olvasottság: <100x

2

Az 1985-ben elkészített, Démonok című olasz horrorfilmet az egyik legerősebb és talán az egyik legundorítóbb eurohorrorként tartom számon. Az egy évre rá következő "folytatása" sem veszít sokat ezen dolgok erejéből, mégsem merném annyira jónak mondani, mint az elődjét. Pedig technikailag egyes jelenetei talán még jobban is sikerültek, de valamit kissé hiányoltam ezen jelenetekből. Pontosan nehéz megfogalmaznom, hogy mi is volt az a hiányzó adalék, talán az újdonság érzete, és ez valahogy az egész filmre igaz.

Sok helyen olvastam már, hogy jelen filmünkre kissé nehezen lehet a szó legszorosabb értelmében folytatásként tekinteni, hisz kissé olyan lett a Démonok 2, mintha egyszerűen csupán újraforgatták volna az első részt egy másik helyszínen. E feltételezésnek én sem nagyon tudnék ellentmondani, bár az azért igaz, hogy voltak olyan dolgok, amiket elsősorban erre a részre tartogattak, míg az első részben erről szó sem volt (például, hogy a démonok vére savas). Mégsem tudok sem haragudni, sem pedig annyira örülni a készítők azon ötletének, hogy nem közvetlen folytatást készítettek. Hisz ismert az a közmondás: "jó és bevált dolgokon ne változtass", ezt pedig annyira alapul vették a készítők, hogy tényleg csak minimális eltérések találhatók az elődjéhez képest.

A történet itt is igencsak egyszerű, egyáltalán nem bonyolították túl. Sokkal inkább a történetvezetéssel és annak a hangulatával akartak dominálni. Hisz itt is elképesztő pörgősre vették a történetet, de mindezek mellett megtartották azt a fajta klausztrofóbiás hangulatot, ami az első résznél is volt. Hisz sejtették a készítők, hogy ez biztos egy működőképes recept lesz a filmnél, és hát nem is tévedtek.

Mint ahogy már írtam, technikailag is rendben volt a film, a brutalitás is igazán magas oktávszámon dübörög, gore jelenetekből sem szenvedünk hiányt, mint ahogy a vér megjelenítéséből sem (talán a genny ábrázolása az, amit itt elhagytak az első részhez képest), és persze a színészi alakítások is olyanok, amiket már megszokhattunk az eurohorrorok nagy többségénél (se nem jók, se nem rosszak, mégis kedvelhetők).

Számomra az egyedüli negatívum a befejezése. Persze itt is csak azért, mert attól függ, hogy mihez mérjük a befejezést. Az előző részhez vagy bármi más filmhez. Mindent egybevéve kimondottan kedvelem a Démonok második felvonását is, és általában inkább egy filmként tekintek rájuk, úgy, mint egy érem két oldalára.