2025.06.11 23:11 Ahoj poplacsek Olvasottság: <100x
0

10/10 Egy nagy könyv nagy megfilmesítése

Ez a remekmű 32 éves most, amikor ezt írom. A legritkábban szoktam 20 évnél régebbi filmeket nézni, mert a legtöbb régebbi film ma már kőkorszakinak és elavultnak ható eszközökkel dolgozik. A Napok romjai viszont alig veszített az erejéből, 2025-ben is roppant erőteljes.

Kazuo Ishiguro könyvét tavaly olvastam, miután az író 1-2 újabb könyve magával ragadott. Nagy hatással volt rám, így be mertem vállalni egy ilyen idős filmet, és nem csalódtam. Nagyon jól sikerült a könyvet filmre vinni, fantasztikus szereplőkkel. Azért Anthony Hopkins és Emma Thompson nem semmi, hogy mekkorát alakítottak már akkor is, és akkor még ott volt rajtuk kívül egy sor másik nagyon jó színész is.

10/10 Egy nagy könyv nagy megfilmesítése

A történet három szálon és két idősíkon fut. Elsősorban egy komornyikot látunk, aki igyekszik kimaxolni a tökéletes komornyiknak levést, és ez annyira jól sikerül neki, hogy az összes érzelmét és magánvéleményét aláveti ennek a szerepnek. Nagyrészt az ő jellemrajzát és sorsát követjük. Aztán látjuk, hogy milyen sikeresen viseli a páncélját, és tér ki az elől, hogy a házvezetőnővel érzelmi kapcsolatba bonyolódjon.

És látunk egy nácisimogató angol grófot, aki a második világháború hajnalán erősen kiszolgálja az akkor hivatalos, meglehetősen undorító német politikát a maga filoszemitának tűnő, egyrészről-másrészről relativizálós hozzáállásával és a hatvanpusztai jellegű házában (Darlington Hall) rendezett, németsajnáltató konferenciájával és találkozóival.

Természetesen a komornyikunk ezek a dolgok iránt is teljesen vakon van, ő mindeközben a kilincsek megfelelően tökéletes szidolozására fókuszál, meg hogy nehogy rossz helyre kerüljön a váza. Utólag kialakul benne valamiféle megbánás, igyekszik is ezt-azt jóvátenni, lehet neki drukkolni, hogy milyen messzire jut ezzel a szándékával. Hát mindenesetre egy jó pszichológussal többet is elérhetett volna.

Van aktuálpolitikai áthallás is: Hitler védelmében elmondja az egyik szarházi, hogy a führer a béke pártján áll, csak a háborúpárti Európa szenyózik, nem ismerik el Németország jogát, hogy visszavegye egy régi területét, mely őt illeti meg. Annyira ismerős szavak voltak, hogy eléggé kikerekedett a szemem.

Csodás produkció, érdemes megnézni, talán a könyvet is érdemes előtte elolvasni, de az opcionális, manapság kevesen olvasnak vastag könyveket. A filmet azért nézzétek!

0