2019.04.01 23:38 Berto49 Olvasottság: <100x
0

Színpompás felszín alatt fájó üresség

Sofia Coppola lassan, de biztosan beküzdi magát azoknak a rendezőknek a társaságába akiknek a filmjeit még csak véletlenül sem akarom megnézni. E „siker” első lépése az volt, hogy egy remek regény bűnrossz adaptációját készítette el, ez volt az „Öngyilkos szüzek”. Aztán sajnos megnéztem az „Elveszett jelentés”-t, amely számomra az unalom kínosan vánszorgó perceit jelentette, vegyítve Bill Murray savanyú képével. A „Csábítás” volt a következő filmje amit láttam, ezt a témát Eastwood lényegesen jobban dolgozta fel.

A végső lökést azonban ez a L'Autrichienne-ről szóló film jelentette. A kétértelmű francia kifejezés rosszabbik jelentése nem nagyon tűri a nyomdafestéket. Mária Terézia lányát hűséges feleségnek, szerető anyának és ártatlan áldozatnak állítja be. A film hihetetlenül lassú, unalmas és pokolian sokba került, de nagyon könnyű a papa pénzét felelőtlenül elherdálni.

Színpompás felszín alatt fájó üresség

Nem mond semmit a francia történelemről, a Bourbonokról, az ancien régime jellegéről, helyette két órán keresztül a tehetség nélküli Kirsten Dunst szenveleg és pazar jelmezekben sétafikál. A hírhedt nyaklánc-ügyről sem szól, de ami a legfelháborítóbb: azzal fejeződik be, hogy a királyi párt elfogják, és a hintóból elbúcsúzik Versailles-tól. (Mellesleg a palotát ki nem állhatta, legszívesebben a Kis Trianon elnevezésű számára épített kastélyban zárkózott el az udvar világától.) A rendezőnőtől még talán az a történelemhamisítás is várható, hogy nem is történt meg az 1793. október 16-i nyaktiló általi kivégzése. Ezt mindenki tudja a történelemkönyvekből, miért is kellene ezt legalább írásos megjegyzéssel a film végén közölni?! Egyébként sem illeszkedik a darab mondanivalójához. Összefoglalva: a néző egy feleslegesen elkészített, horribilis költségvetésű, semmitmondó filmet láthat.

dráma | életrajzi | romantikus | történelmi

Marie Antoinette hercegnőként éli életét, mígnem egy nap férjhez adják a francia királyhoz, XVI. Lajoshoz. Idegen környezetben éli életét, elszigetelten és boldogtalanul.... több»

0