Tényleg öröm-odázás

2023.07.09 18:43 Emmersson Olvasottság: 825x

0

Régóta kerülgetem a filmet. Hallottam már áradozni róla, de olvastam olyan lehúzó véleményeket is, hogy az kedvem szegte. De Tom Cruise-ról van szó, akinek meg kell nézni minden moziját. Elöljáróban azt mondom, hogy mindenkinek igaza van: annak is, aki zseniális alkotásnak tartja a Vanília égboltot, és azoknak is, akik egy hosszú és unalmas öröm-odázásnak.

Mert azt sem lehet ám bármeddig késleltetni, ha a holtponton átcsusszanunk, az élvezet igen gyorsan eltűnhet és alig érzékelhetővé/értékelhetővé válik. A történet nem igazán fontos. Ha figyelni próbálunk az eseményekre, gyorsan elveszünk az időben. Nem egyszer éreztem úgy, mintha ezt a filmet inkább Aronofsky rendezte volna.

Untam. Nagyon. Az első félóra után majdnem kikapcsoltam. Egy óra elteltével félretettem és agyaltam rajta, de nem sokra jutottam. Nincsen kapaszkodó, nincsen semmilyen segítség, mankó, ami a nézőt vezeti, amire támaszkodhat. De Tom Cruise játéka mindentől függetlenül lehengerlő és remek, mint mindig. Ez tartott a képernyő előtt. Nem lett jobb, szenvedtem. Néha megállítottam a filmet, és próbáltam összekaparni az információmorzsákat, hátha összegyúrhatok belőlük egy értelemgombócot, de semmi, SEMMI. Majd eljutottam az utolsó húsz perchez, hogy egy átlagos, sokszor látott – jó, nevezzük fordulatnak! – befejezést kapjak, ami sajnos alulmúlta a várakozásomat. Egy olyan filmet láttam, amelyben a főszereplő kimagaslóan alakít, a másodvonal is egészen jó, de a történet olyan lapos, mint egy hulla EKG-ja. Az eredetit, a Nyisd ki a szemed! című filmet nem láttam, de azt hiszem, annak már nem adok esélyt és két órát az életemből. Azt mondanám, olyan csalódás ez számomra, mint Gabriel García Márquez Száz év magánya. Pedig hányan magasztalják, micsoda nemzetközi siker, én pedig a sarokba dobtam a negyede után.