Az elmúlt napokban belefutottam Jim Gillespie egy korábbi rendezésébe (a 2002-es D-Tox című filmjébe), és eme okból kifolyólag felcsaptam az úriember filmográfiáját, hogy vajon milyen filmeket készített még. A rendezései közt akadtam rá a 2005-ös Kígyóharapás című horrorjára, aminek némiképp kissé megtévesztő volt az eredeti címe (Venom), és talán pont eme okból kifolyólag tekintettem meg végül az előzetesét, amiből arra következtettem, hogy ez akár egy jobb film is lehet még. Így gondoltam, teszek egy próbát jelen filmünkkel, amiről előjáróban csupán annyit írnék, hogy nyugodtan maradhatott volna az ismeretlenség homályába veszve számomra. Na de ezek után lássuk hát, hogy milyen is lett jelen filmünk.
Véleményemet azzal kezdeném, hogy a film előzetesének azzal sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, hogy talán láthatok egy elfogadható (vagy akár még egy jobbnak is megítélhető) horrorfilmet, amelynek szerves részét képezi a fekete mágia, ugyanis emberemlékezet óta nem kaptam e filmes zsánerből egy emlékezetes darabot (talán utoljára az 1987-es Angyalszívet tudnám eme kategóriába, illetve minőségbe sorolni sajnos). Oké, azt már a film előzeteséből is le lehetett szűrni, hogy a filmnek egy másik szerves részét fogják képezni az úgynevezett tinihorrorfilmes elemek, de a produkciónak eme koncepcióját előjáróban még azért el tudtam fogadni, hisz elsősorban úgyis majd a történet fogja megadni a film lényegi részét. Tehát elég bizakodva kezdtem bele a Kígyóharapás című filmbe, de igencsak gyorsan ráébredtem arra, hogy eme filmnél erősen hoppon fogok maradni az előzetes elképzeléseim terén (pedig ígéretesen indult).
A film történetével kapcsolatosan pozitívumnak véltem, hogy a stáb az amerikai Louisianában forgatott, ugyanis eme helyszín szinte mindig ad számomra egyfajta plusz atmoszféra-töltetet, és ez itt is megtalálható volt. Szerencsére eme forgatási helyszínek által biztosított atmoszférát egy percre sem sikerült a készítőknek a háttérbe szorítani, viszont minden mást annál inkább. Maga a film történetével kapcsolatosan igencsak sokáig kell arra várnia a nézőnek, hogy tiszta képet kapjon majd arról, hogy mit is lát a képernyőn. Ez még elsülhetett volna jól is, ugyanis ezzel akár megalapozhattak volna egy nagyobb adagnyi misztikumnak (ami piszok jót tett volna jelen produkciónknak), de ebből végül semmit sem kapunk. Ugyanis a Kígyóharapás egy igencsak erősen lebutított slasherré avanzsálódik, ahol sem a történet, sem a filmbéli karakterek, de még az ügyeletes gonosztevőnk sem igazán tudják leköti a nézője figyelmét. Jómagam ezek után már csak abban reménykedtem, hogy legalább a film készítői mernek majd meglepő dolgokat húzni, akár kreativitás, akár brutalitás, vagy ne adj’ isten!, filmbéli karakterek elhalálozási sorrendjén, de legnagyobb sajnálatomra ezek közül semmi nem teljesült. Merthogy ostoba, ezerszer bejáratott sablonok keretéi közé szorítkoztak mindvégig. Ami talán a legfájóbb mindezek közül, hogy az ügyeletes gonosztevőnket alakító Rick Cramer igencsak karakteres megjelenésével sem igazán tudtak sokat lendíteni a film színvonalát. A technikai kivitelezések terén sem érheti részemről túlontúl sok dicséret a filmet, ugyanis a legtöbb számítógépes effekt igencsak gyengén muzsikált.
Valahogy úgy összegezném Jim Gillespie 2005-ös Kígyóharapás című filmjét, hogy iskolapéldája annak, hogy miként kell egy jó történeti alapból, egy igencsak gyenge filmet kreálni. Mindezek nálam két csillagnál többet nem érnek.
60 Kígyóharapás (2005)
Ray Sawyer benzinkutas áldozatául esik egy vudu boszorkánynak, akinek a kígyói halálra marták. A mágikus szellemeknek köszönhetően a férfiból élőhalott lesz, és halomra ölik... több»
Szereplők: D.J. Cotrona, Laura Ramsey, Method Man, Agnes Bruckner, Meagan Good
