Most kellett rájönnöm, hogy Kaurismäki mennyire jó rendező. Életemben először tavaly láttam egy filmjét, a Kikötői történetet. Akkor elsőre teljesen kiakadtam, idiótának neveztem, és kissé háborogtam a szélhámos vakmerőségén. Aztán ventiláltam erről 1-2 filmértő barátomnak, a kialakult beszélgetésünk hatására pedig új esélyt adva újranéztem: hálát kell hogy adjak ezért, mert kiderült, hogy elsőre totál vakon voltam.
Most ennek az évtizeddel korábbi filmjének már úgy láttam neki, hogy fel voltam készülve arra a meghökkentő világra és hangulatra, ami ezúttal is megbízhatóan jelentkezett. De most, hogy erre már számítottam, kiélveztem minden képkockát. Ritkán fordul elő, hogy egy film az első másodpercektől a legvégéig ennyire erősen odaszögezzen, és most pontosan ez történt. Nagyon szuggesztív hangulatú mozi, melynek jó ütemezéssel időnként kissé változik a jelege. Amikor a film közepe felé elkezdene már kicsit egysíkúvá válni a hangvétel, vagy veszítenének az erejükből az addigi megoldások, megérkezik a humor. De úgy, hogy közben a komor és súlyos általános hangulat is megmarad, mert meglehetősen fekete humorról van szó. A befejezésre aztán a rendező felszabadít bennünket minden korábbi nyomasztás alól, és egészen mesésen derűs hangot üt meg.
A helyszín ezúttal is egy periférikus indusztriális terület a tengerpartnál, a nagyváros peremén. A háttér infrastruktúra a film keltezésének megfelelően modern, tehát pl. az utcán az autók, a nyilvános vécé stb., a szereplőkhöz köthető tárgyak, járművek, bútorok és ruhák pedig jobbára az 1940–1950-es éveket idézik. Ez egy elég érdekes és meghökkentő keverése a koroknak, mely Kaurismäki egyik fontos stílusjegye. A zenék szintén korábbi korokból származnak, mint ahogy a színészek játéka, a vágások kivitelezése és a világosítás is. A szereplők jelentős része rejtői figura, mint ahogy a setting is a legtöbb esetben.
A történet úgy indul, hogy egy Helsinkibe érkező bőröndös utazót helybenhagy és kirabol három piti bűnöző, majd a tápláléklánc még nyomorultabb számkivetettjei is tovább tetézik a baját, például levezetésképpen ellopják a csizmáját. A brutális és feleslegesen erőszakos rablótámadás következtében teljesen elveszíti az emlékezetét, azt se tudja, hogy hívják és honnan jött. Ez rengeteg problémát okoz számára, de azért próbál a reménytelen helyzetében helytállni és az életét újraépíteni.
A többiről már nem tudok spoiler nélkül írni, de szerintem nagyon ott van a szeren a történet, nem bonyolult, de azért a kellő mértékű fordulatosság vagy kiismerhetetlenség jellemző marad. A másfél órás játékidő észrevétlenül száll el, ami annak is köszönhető, hogy eleinte amolyan fura krimi-thrilleresen indul, aztán van egy misztikus szakasz (honnan jött ez az ember), egy kissé abszurd fejezet, amikor például a törvénnyel kerül összeütközésbe a főszereplő, csak azért, mert szegénynek fogalma sincs a saját nevéről, ezért nyilván megmondani se tudja a rendőrnek. Aztán a vége felé egyre több poénkodást enged meg magának a rendező, és a borús hangulatot is fokozatosan feloldja.
Számomra Aki Kaurismäki az elmúlt év legnagyobb felfedezése, nem tudom, eddig hogy kerültem el a munkáit, de örülök, hogy a látókörömbe került. Azért annyi figyelmeztetést tennék így a végére, hogy ez egy művészfilm (de nyugi, nincs benne semmi durva elborultság azért), az nézze meg, akit ez a gondolat nem riaszt.
75 A múlt nélküli ember (2002)
dráma | romantikus | vígjáték
Egy ismeretlen férfi érkezik vidékről a fővárosba, ahol az első éjszaka úgy összeverik, hogy ettől kezdve emlékezetkiesésben szenved. Az Üdvhadsereg veszi gondjaiba, lakást,... több»
Szereplők: Kati Outinen, Sakari Kuosmanen, Outi Mäenpää, Janne Hyytiäinen, Esko Nikkari
