2019.08.14 10:22 Kóborló Olvasottság: 936x
1

Megbotránkoztató és sokkoló

Ez volt az egyik olyan film, ami szinte megkerülhetetlen volt a 80-as években, hisz ez idő tájt talán az egyik legnagyobb botrányfilm volt, amit valaha készítettek, és mivel szinte a világ minden táján betiltották, anno a kalóz videokazettákon elképesztő siker volt; talán csak egy film ért fel azzal a botránnyal, amit e film kiváltott, mégpedig az 1975-ös Salo, avagy Szodoma 120 napja (amit én személy szerint kimondottan nem kedvelek), bár azért annyira nem is szívesen hasonlítanám össze ezt a két filmet.

Igazat adok azoknak, akik a Cannibal Holocaust című filmet egy minősíthetetlen hulladéknak tartják, hisz mind az elkészítési módját, mind pedig azt, hogy mi mindent követtek el a filmben a szereplők és a készítők, én is maximálisan elítélem. Viszont egyvalamit azért el kell ismerni a filmmel kapcsolatban, hiába van már elképesztőn kitolva a horrorrajongók ingerküszöbe, ezzel a filmmel még mindig képes sokkolni a legtöbb nézőjét, és itt nem csak a naturális megjelenítései miatt, ami miatt a készítők már rengetegszer bocsánatot kértek (megjegyezném, én sem bocsátottam meg nekik, még akkor sem, ha a filmben leölt állatokat a helyi törzseknek felajánlották a jelenetek után élelemként), de az elkészítési mód is igencsak rendhagyó volt annak idején. Mára már a found-footage stílus elfogadott és bejáratossá vált a horror műfaján belül is, de 1980-ban, amikor a film készült, ez egyáltalán nem volt így.

Megbotránkoztató és sokkoló

Több helyen találkoztam már azzal a kijelentéssel, hogy a film rendezője, Ruggero Deodato mindent elkövetett, hogy egy rendhagyó és felkavaró botrányfilmet készíthessen, hisz az áldokumentált filmes megjelenítéssel is azt a célt akarta szolgáltatni, hogy a filmben látható jelenetek megtörténtek, illetve, hogy a színészeivel olyan szerződést kötött, hogy a film bemutatása után egy kerek évig nem jelenhetnek meg sem a tévé képernyője előtt, sem pedig más filmekben. Ötletnek mindenképp jó volt, de fordítva sült ez el, mint ahogy gondolták, hisz a bíróság előtt kellett a rendezőnek bizonyítania, hogy a színészei sértetlenül úszták meg az egész forgatást.

A másik olyan dolog, ami szintén nagyon érdekes volt a filmben, maga a mondanivalója. Ha most csupán egy rövid ideig elvonatkoztatunk attól, hogy milyen áron készült el a film, és belegondolunk abba, mire is akart rávilágítani, az tényleg elgondolkodtató lehet. Hisz a kannibálok tettei sokkolók voltak, mégsem ők okozták számomra a filmben a legtöbb megbotránkoztató jelenetet, hanem az úgynevezett civilizált ember, hisz sokkal nehezebb elfogadni azt a tényt is, amivel a film legvégén a főszereplő azonosít is minket, miszerint: "Nem tudom, kik is az igazi kannibálok"! Nos igen, emiatt mondanám azt, hogy hiába kegyetlen és sokszor öncélú a film, mégis tartalmaz mondanivalót.

A technikai kivitelezésére már csak azért sem térnék ki, mert itt túl sok olyan jelenet volt, amit nem bábokkal vagy bármiféle effektekkel hoztak össze, hanem valós élőlényekkel (ami engem kimondottan elszomorított). A színészi alakítások nem voltak kiemelkedők, de ezt már megszokhattuk a 80-as évek eurohorror felhozatalától, viszont sajnos elég hitelesek lettek. Mindent egybevéve nálam még mindig az egyik legtöbb negatív érzelmet kiváló horrorfilm, talán pont emiatt nem tudom gyengére osztályozni.

horror | kaland

1979-ben négy dokumentumfilmes eltűnt a Dél-Amerikai dzsungelben miközben filmet forgattak a kannibalizmusról? Hat hónappal késõbb a New York Egyetem és a Pan American Broadcasting... több»

1