Pascal Laugier Mártírok című filmje a modern horror egyik legkegyetlenebb és legmélyebben megrázó darabja, amely messze túlmutat a műfaji kereteken. Ez nem egyszerűen egy brutális francia horrorfilm, hanem egy olyan élmény, amely morális kérdéseket vet fel, miközben folyamatosan támadja a néző komfortzónáját. A Mártírok a francia extrémhullám egyik csúcspontja, amely nem a klasszikus történetmesélésben, hanem a fájdalom, a trauma és az emberi lélek határainak radikális vizsgálatában találja meg a saját nyelvét.
A film két fiatal lány, Lucie és Anna kapcsolatán keresztül épít fel egy olyan történetet, amely első ránézésre bosszúhorrorba hajlik, majd fokozatosan átalakul egy egészen más, sokkal mélyebb és zavarba ejtő irányba. A kezdő jelenetekben Lucie traumáját és elszabaduló bosszúvágyát látjuk, amely brutális, gyors és teljesen kontrollálhatatlan, és bár a néző eleinte úgy érzi, érti ezt a motivációt, a film egy ponton túl átcsúszik egy olyan dimenzióba, ahol a horror már nem a fizikai brutalitásról szól csupán, hanem arról a hideg és borzasztó filozófiáról, amely az emberi szenvedést valami „magasabb” cél érdekében próbálja értelmezni.
A színészi alakítások elképesztő erőt adnak a filmnek. Morjana Alaoui Annája hordozza magában a film érzelmi súlyát; az ő arcán válik láthatóvá a félelem, a kétségbeesés, a reménytelenség és végül az a transzcendens, már-már misztikus feladás, amelyről a film címe is beszél. Mélanie Laurent helyett – aki sokaknál reflexből ugrik be –, valójában Myléne Jampanoï játssza Lucie-t, és ő is elementáris átéléssel jeleníti meg azt a pszichés összeomlást, amely a történet első felét uralja. Kettejük játéka olyan szintű érzelmi és testi kimerültséget mutat, amely ritka a horrorfilmekben.
A vizualitás szándékosan nyers és kegyetlen. Laugier nem stilizálja a fájdalmat, nem romantizálja a szenvedést, és nem ad a nézőnek menekülő-útvonalat. A kamera sokszor könyörtelenül közel hajol, és a világítás hideg, ipari hangulata olyan környezetet teremt, amelyben a fájdalom nemcsak látvány, hanem lélektani tér is. A film második felében a brutalitás már nem sokkolni akar, hanem szinte vallási jellegű filozófiai kérdéseket vet fel: vajon a szenvedés képes-e olyan tudatállapotot megnyitni, amely túlmutat az emberi létezésen? Vajon van-e értelme a mártíromságnak, vagy ez csak egy újabb forma a kegyetlenség igazolására?
A befejezés az egyik legemlékezetesebb és legvitatottabb a modern horror történetében. Az a csend, az a kiszáradt tekintet, és a végső mondat, amely az egész film értelmét megkérdőjelezi, sokak számára egyszerre katartikus és teljesen felfoghatatlan. Laugier nem ad magyarázatot, nem kínál feloldást, és nem is akarja megmutatni, mi van a túloldalon. A néző feladata eldönteni, hogy mindaz, amit látott, egy értelemkereső emberi fanatizmus tragédiája volt, vagy tényleg valami több rejtőzik a fájdalom mélyén.
A Mártírok nem azoknak készült, akik hagyományos értelemben vett „szórakoztató” horrort keresnek. Ez egy kíméletlen, lelket megterhelő és filozófiai mélységű mű, amely inkább egy pszichológiai és spirituális kihívás, mint film. Néha lehetetlen szeretni, de annál könnyebb tisztelni – mert kevés alkotás mer ennyire őszintén és félelmet nem ismerve szembenézni azzal, mit jelent embernek lenni a szenvedés határán.
73 Mártírok (2008)
Egy fiatal nő igazi bosszúra szomjazik azok ellen, akik gyerekkorában elrabolták és megkínozták. Az élő pokolba tartó utazására elkíséri egy barátnője, aki szintén... több»
Szereplők: Morjana Alaoui, Mylène Jampanoï, Catherine Bégin, Robert Toupin, Patricia Tulasne
