Szerintem a Disney-nél sem gondolták volna, hogy a Talking Barbie konkurenciája ennyire... éles lesz :) Mert néha az apróbb dolgok is halálos meglepetéseket rejtenek. :)
Összességében érintem a Chucky-filmeket.
Chucky nem a mély pszichológiai drámák hőse, hanem a zsigeri, gyilkos humor és a kegyetlen valóság megtestesítője. Aki nem a rózsaszín álmokat, hanem a vérvörös rémálmokat testesíti meg. Ő a pop-kultúra morbid szimbóluma lett, mely arra figyelmeztet, hogy még a gyerekszoba is lehet a pokol előszobája, ha a gonosz elhatározza magát. Ki mondta, hogy csak a nagydarab szörnyek lehetnek ikonikusak? Chucky ereje az abszurditásban rejlik.
A zsigeri, gyilkos humor és a kegyetlen valóság találkozása egy babatestben - ez teszi őt felkavaróan zseniálissá és felülmúlhatatlanná a horror ikonok között. Hiszen a legnagyobb félelem nem a méretben rejlik, hanem abban, hogy a gonosz bármilyen formában felbukkanhat, akár a legkedvesebb játékunkban is. Chucky bebizonyította, hogy a méret nem számít, ha a gyilkos hajlam megfelelő. Sőt, apró méretével még a bőröndbe is könnyebben belefér, ha diszkréten kell utazni. Ideális útitárs, ha szereted a meglepetéseket a hotelszobában :)
Műanyag arcomon emlékezetes vigyor feszül. Meleg véred most kihűl. Üvegszemem Rád tekint és a vesédbe lát, nem állok arrébb és nem megyek tovább - amíg élsz. Késem hegyét nyakadhoz szegezem és elvágom ütőereid, ahogy mélyre süllyesztem. Én mindenhol ott vagyok ártatlanul és édesen, de végül én leszek a végzeted, mert az ártatlan gonoszság a legkegyetlenebb. / Saját/
I./V. Amikor a játék véresen komolyra fordul
1. Chucky, a Békegalamb, - akiről nem kéne tudni, hogy az ágyadon ül
Ami azt illeti, becsinálnék, ha meglátnám Chucky-t az ágyamon üldögélni, - olyan iszonyatosan ijesztően csinálták meg, hogy a plafonra katapultálnék Tőle - s ő meg alulról pislogna fel rám, és azon gondolkodna, vajon a ventilátor lapátjaihoz passzolna-e a húsom textúrája :D Pontosan ez az a zsigeri rettegés, amit ő képvisel: a komfortzónánk legintimebb pontjának, a hálószobának a meggyalázása. Ez a horror nem a külső ellenségről szól, hanem a biztonság illúziójának totális összeomlásáról. A gyilkos nem az ajtó előtt áll, hanem már a házban van, sőt, a legvédtelenebb helyen, a szobádban... Ez nem csupán ijesztő, hanem pszichológiailag is felkavaró, mert a legártatlanabb szimbólumot (a gyerekszobát, a játékot) fordítja át a legbrutálisabb valósággá (a mészárszék helyszínévé). Chucky e tekintetben hatékonyabb, mint a Fűrész (Saw) pszichopatája, aki minden áldozatának egy bonyolult csapdát készít. A valóságban is attól rettegünk a legjobban, ha a biztonságérzetünk alól húzzák ki a talajt - ő pedig pontosan ezt teszi, egy kis mosollyal az arcán. Ez olyan, mint amikor a világűrben lebegsz, és rájössz, hogy a levegőt biztosító csövön egy apró lyuk van, és valami sziszegő hangot hallasz.
2. Megjelentek a babák az életemben - Amikor a Játék konkrétan Rémmé válik
Amúgy is, világéletemben paráztam a babáktól… én komoly módon sehol sem tudtam eltűrni a közelemben semmiféle babát sohasem. Hát, a világ is elmebeteg, hogy olyan dologból, amitől az ember feszeng, még a horrorfilmek is építkeznek. Van valami bennük, ami azt sugallja, hogy a Játékok Titkos Szolgálata is létezik, és nem feltétlenül azzal a céllal, hogy segítsenek neked. A gyermekkorban gyökerező, ösztönös rettegés a látszólag ártatlan tárgyaktól - ez az, ami a leginkább megborzongatja az embert, mert a valóságból táplálkozik. A babák a valóság és a fantázia, az élet és a halál közötti kísérteties határvonalon táncolnak.
Ez a jelenség az anatómiai kísérteties völgy (uncanny valley) jelenségét mutatja meg. A babák, bár emberre hasonlítanak, mégsem teljesen azok, és a tudatalattinkban valami azt súgja, hogy ez az arc, ez a forma nem élő, de nem is teljesen halott. Ezt a bizarr érzést a psziché nem tudja feldolgozni, ami egyfajta riasztó jelet küld a túlélési központba: „Vigyázz! Valami nem stimmel a valósággal!” Ténylegesen attól rettegünk a legjobban, ha valami, ami ártatlannak és élettelennek tűnik, egyszer csak felborítja a rendet, és a megszokott világunkat a feje tetejére állítja. A babákban rejlő horror a Jean-Paul Sartre-féle filozófia, a „tekintet” (le regard) koncebtusa is lehet. Amikor azt érzed, hogy egy tárgy figyel, a tekintete tárggyá tesz téged, te válsz sebezhetővé, és a hatalom eltolódik. A baba, amiről azt hiszed, te irányítod, valójában téged néz, téged analizál, téged tehet a saját tárgyává. Nincs is ijesztőbb annál, mintha egy szobában vagy és azt érzed, hogy valami figyel és néz.
A babák, akárcsak Chucky, a kontrollvesztés, a megmagyarázhatatlan gonosz archetípusai lehetnek, éppen az élettelenségükben rejlő potenciális élet miatt. Ők a modern kor Golem-jei, a gyermeki ártatlanságba burkolt őskáosz, amely bármelyik pillanatban kitörhet, és a játékszabályok máris a pokolba vezetnek.
A tudatalattink legsötétebb félelmei vetülnek ki. A baba nem lát, de a mi tekintetünk tölti meg értelemmel; a baba néma, de a mi elménk ad hangot a rejtett félelmeinknek. Ez a kivetítés (projection) klasszikus esete a pszichológiában. A baba az a tökéletes üres vászon, amelyre rávetítjük a saját belső szörnyetegeinket, a gyermekkori elnyomott traumáinkat és a felnőttkor irracionális félelmeit. S az ember fantáziája, főképpen, ha egyedül van egy ilyen „babácskával“ - csak úgy száguld - bele a horrorba… Ez a gondolati száguldás nem más, mint a mentális forgatókönyvírás leghátborzongatóbb formája.
Pusztán átvillant az agyamon - de ennyi is pontosan elég volt - túl sok is - hogy mindjárt meg fog mozdulni a baba. Komolyan, kissé belágyult az agyam Tőle, ettől néha vélni láttam, hogy a ruházatán megváltozik a gyűrődés. A gyűrődések változása a ruhán, azaz a látomás a mozgásról – nem csupán képzelgés, hanem a tudatalatti riasztásai, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a valóságban is a legapróbb jelekből születhetnek a legnagyobb tragédiák. Ez a pareidolia jelensége, amikor az agyunk mintákat keres és talál ott is, ahol valójában nincsenek. A gyűrődések nem mozdultak el, de a te agyad meggyőzte a szemedet arról, hogy igenis elmozdultak, és mindez azért, hogy igazolja a benned lévő irracionális félelmet. Szánalmasan hatásos kis trükk az agytól, nem gondolod? :)
A Chucky-jelenség éppen ezt a törékeny határt feszegeti az élet és élettelenség között, és arra kényszerít minket, hogy megkérdőjelezzük a biztonságérzetünket.
Én igen groteszk módokon el tudtam tüntetni őket - egyszer egyet elástam.. - visszagondolva, nem igazán tudom, hogy mi értelme volt.. Habár, tulajdonképpen ez nem más, mint a racionális elme tehetetlen lázadása a megmagyarázhatatlan gonosz ellen. Egy szimbolikus rituálé, amivel megpróbáltam a halálba küldeni azt, ami soha nem is élt, abban a reményben, hogy azzal visszaszerzem a kontrollt. Igaz, simán ki is dobhattam volna, azért azt már nem hittem, hogy kimászott volna s visszavonult volna a szobámba. Mindegy, sajátosan - de megoldottam. A Chucky-jelenség az, amikor a horrorfilm kilép a vászonról és betör a te valóságodba, validálva a gyermekkori félelmeidet, és azt súgja a füledbe: "Látod? Igazad volt. Nem képzelődtél."
II./V. A nagy CHUCKY közelebbről - A gyermekarcú szörny, aki nem kér bocsánatot - a Kárhozott Játékbabák filozófiája
Chucky baba, létezésének paradoxonával, a legtöbb borzongató jelenség felett áll. A műanyag mosoly és a vattacukor-színpompás ruházat mögött egy vérfagyasztó valóság feszül. Beszerezheted egy majálisban is, biztosan nem fogsz unatkozni, részt veszel egy túlélő kiképzésben, hatásosabb, mint a katonaság. A perverzitás csúcsa, amikor a legártatlanabb külső a legtorzabb gonoszságot rejti. A pszichológia is ezt igazolja: az elme nem tudja feldolgozni a békét sugárzó forma és az agresszió közötti ellentmondást és ez a kognitív disszonancia.
(Kognitív disszonancia: Képzeld el, hogy a világot fekete-fehér, stabil dobozokba rendezed. Az egyik dobozra ráírod: "Babák = ártatlan, aranyos játékok." Aztán megnézel egy filmet, amiben a baba gyilkolni akar. Az elméd pánikba esik, mert egy új, ellentmondásos gondolat érkezett: "Ez a baba egy vérszomjas gyilkos." A két dobozban lévő információ összeütközik, és ez a konfliktus hozza létre a disszonanciát, a belső feszültséget. Az agyunk nem szereti ezt az állapotot, ezért igyekszik feloldani valahogy. A Gyerekjáték pont ezt a mechanizmust használja ki. A horror nem a fizikai fenyegetésből fakad, hanem a mentális összeütközésből. Azt hiszed, hogy egy baba nem lehet gonosz, de a film ezt az alapvető hitedet tagadja.)
Ez a pszichológiai disszonancia sokkal félelmetesebb, mint egy maszkos gyilkos, mert nem csak a testedet, de a valóságról alkotott képedet is megtámadja. Ez egy alapvető hiedelem perverziója, és az a gyermeki ártatlanság, amiben mindannyian hiszünk, Chucky által megsemmisül. Semmi gond, hihetőbb ez, mint a repkedő óriáscápák, amelyek még a repülőket is veszélyeztetik, vagy a Megalodon, akit Jason Statham simán orrba rúg. Fantasztikus rúgás, hatásos a többszörösen hatalmasabb cápa ellen, az ezerszer nagyobb testtömeggel szemben.
Az igazi szörnyek, mint ő is, apró dobozokban érkeznek, és nem a szekrény alatt leselkednek, hanem a polcon ülnek, ahonnan teljes ártatlansággal néznek rád. Ez a modern horror legijesztőbb paradigmája: a szörny már nem a sötétben, hanem a fényben, a mindennapi élet legközépszerűbb tárgyai között rejtőzik. A terror normalizálódása ez. A lelke sikoltozik a mészárlásért. De legalább nem olyan figyelemfelkeltő, mint a texasi láncfűrésze, - úgy értem, az baromi zajos, igazából kilométerekkel előbb meghallom - de mindegy. Meg aztán egy baba mégis csak aktívabban futkorászik utánam, mert hát milyen nehéz is egy láncfűrész?
Chucky baba létére cseppet sem tűnik a legártatlanabbnak, inkább a leghátborzongatóbbak közé tartozik: egy a kis - khm.. nagy szörnyeteg picike testben. Akinek alig fér icike kezébe a nagy kés - mégis teljesen magabiztosan markolássza és hadonászik vele. A vattacukor és a műanyag mosoly mögött egy vérfagyasztó valóság rejtőzik: a legártatlanabb külső gyakran a legtorzabb gonoszságot rejti. Én nem lennék meglepve, ha a következő Good Guy baba már plusz kést is tartalmazna a készletben, azzal a felirattal, hogy: A gyerek már kis korában megtanulja az élet nehézségeit.
Na de, - ki a fenének hiányzik egy ilyen "Good Guy" baba a gyűjteményéből, aki ráadásul még beszélni is megtanult, és a kedvenc szava a "gyilkolni"? Aki ahelyett, hogy megnyugtatna, a terrorizmus verbális művésze lett? Valószínűleg azoknak, akik unják a „hallgatag gyerekek“ szimpla társaságát. Olyanoknak, akik szívből vágynak egy pszichotikus játszótársra, aki a mindennapi monotóniát halálos izgalmakkal töri meg és inkább egy beszélő, terrorizáló, gyilkos társsal töltenék az estéiket. Milyen meghitt! :D
A jin-jang hasonlat ide telitalálat. A fekete és a fehér a harmónia és az ellentét koegzisztenciája. Ha nem lenne a fehér, lenne-e a sötétségnek ekkora jelentősége? A horror, a gonosz, a perverzitás csak a jó kontextusában nyer valódi jelentőséget. A gonoszság vonzerője abban a tényben rejlik, hogy megsérti a normalitást, és a normalitás hiányában ez a vonzerő eltűnne. S lőn tökéletes, csodás világ.
Chucky nem a pénzért vagy a bosszúért öl, hanem a puszta gonoszságért. Ő az értelmetlen káosz megtestesítője. Ez sokkal ijesztőbb, mint egy motivált gyilkos, mert a néző rájön, hogy a világban nem feltétlenül létezik logika. A halál bármikor eljöhet, apró dobozban, egy játékbaba alakjában, anélkül, hogy valaha is megértenénk, miért. A gyilkosságai puszta, értelmetlen és abszurd cselekedetek. A nézőt nem az ijeszti meg, hogy Chucky valami "jó ügyet" szolgál, hanem épp az, hogy nincs semmilyen jó ügy. Egy olyan gyilkos, aki nem vesződik ideológiával, motivációkkal. Ez az, ami Chucky-t sokkal félelmetesebbé teszi, mint sok más horror-karaktert: ő nem a sötét oldalra akarja csábítani az áldozatait, mert nincs olyan, hogy sötét vagy világos oldal. Nincsenek szabályok, nincsenek korlátok, csak a végtelen üresség, ahol a gyilkolás az egyetlen igazán létező dolog.
Évezredeken át a tudósok paradigmája az volt, hogy a Nap kering a Föld körül. Ez volt az alapvető modell, amiben hittek. Aztán jött Kopernikusz, és bebizonyította, hogy a Föld kering a Nap körül. Ez a felfedezés paradigmaváltást hozott, mert az emberek teljes világképe megváltozott. A Gyerekjáték film azzal lett úttörő, hogy egy új, sokkoló paradigmát hozott létre: a gonosz nem egy hatalmas szörny, hanem egy apró, ártatlan Gyerekjáték. Ezzel megváltoztatta a horror szabályait. Ahelyett, hogy a sötétben rejtőzne, a gonosz most a polcon ül, a gyerekszobában.
III./V. A nagyszerű kezdetek - a komikum átcsap mélysötét szatírába: A lélek vándorlása a gyilkos babába - Charles Lee Ray
Az első és legfontosabb, hogy megértsük Chucky jelenségét, az a története, ami a lélekvándorlás és a sorozatgyilkosság hátborzongató ötvözete. Ez már önmagában is adhat okot a "fullon komikus" érzetre, hiszen a gonosz egy babában él tovább – de ez a komikum valójában egy mély-sötét, szatirikus él, amely azt sugallja, hogy a gonosz halhatatlan.
Charles Lee Ray, a "Lakeshore Strangler": Mielőtt Chucky babává vált volna, egy hírhedt sorozatgyilkos, Charles Lee Ray lakozott benne. Ray egy kegyetlen és rendkívül veszélyes bűnöző volt, akit a média a "Lakeshore Strangler" néven ismert. Egy rendőrségi tűzharc során, miután lelőtték, játékboltba menekült. Halálos sebeivel küszködve, Ray - aki jártas volt a voodoo sötét művészetében - elmondott egy varázslatot, amivel a lelkét áthelyezte az első kéznél lévő tárgyba. Ez pedig egy "Good Guy" nevű, divatos, beszélő fiúbaba volt. A film azt üzeni, hogy a gonoszság olyan fundamentális erő, amit még a halál sem tud megsemmisíteni. A lélek vándorol, a gonosz pedig új testet keres.
IV./V. Chucky - A perverz családi idill – amikor a gének félrecsúsznak
Amúgy van Freddy vs. Jason, hol marad Chucky vs. Annabelle? Én biztosan becsinálnék és még össze is illenek. Micsoda perverz esküvő lenne az, tele vérrel és porcelánszilánkokkal. Természetesen tudom - Chucky foglalt - konkrétan az, ez visszavonhatatlan, hiszen menyasszonyával is szerepel a vásznon - sőt… ivadékuk is van már!
Chucky nem kispályás: ő a családi értékek elkötelezett híve.. a maga sajátos, gyilkos módján. A vérszerződésekkel megpecsételt házasság és a gyilkossággal nevelt ivadék mind azt mutatja, hogy a gonosznak is jár a magánélet, sőt, a halálos románc is. Hiszen mi is lehetne rémisztőbb, mint egy olyan család, ahol a hálószobai intimitás a következő áldozat kiválasztásáról szól?
Micsoda mennyei szeretet! Lám, az abnormális Chucky egy korrekt, normális életet is él - családot alapít, mint bárki más - khm.. ahogy egy sármos sorozatgyilkos is teszi - csak Ő a nagy dudájú partnerében komoly módon partnerre talált. Hogy is hívják a feleségét? - ja igen! - Tiffany Valentine - szörnyen ötletes… Igaz, a valóságban is vannak olyan párok, akik a közös bűnben találnak egymásra - Chucky és Tiffany csak a játékbaba változatuk. A pszichológia ezt a jelenséget folie à deux-nek is hívja, vagyis „ketten bolondulásnak”. Ez egy olyan pszichotikus zavar, amikor két személy osztozik egy téveszmén vagy paranoián. Chucky és Tiffany esetében ez a téveszme a gyilkolás abszolút értelmessége.
Mindenesetre ők bebizonyították, hogy a szerelem tényleg vak, és néha a legsötétebb helyeken, a legvéresebb hobbik mentén virágzik.
Ámde Chucky kölykével probléma van, ohh a szegény! Nem akarja a szülői gyilkolásos hagyományokat követni - hiába, csalánba is beüt a mennykő… S még a sorozatgyilkos babaszülőknek is meg kell küzdeniük azzal a problémával, hogy a gyermekük 'nem követi a családi hagyományokat', és nem válik olyan pszichopata rémmé, mint ők. A kis Glen tulajdonképpen a szabadság archetípusa, aki nem hajlandó betagozódni a családi bizarrságba. Ez nem csupán egy horrorfilmes fordulat, hanem egy sötét és groteszk paródia a valódi élethelyzetekről. Mert hát még a sorozatgyilkos babáknak is jár a magánélet, meg a halálos románc. A nászútjuk valószínűleg egy hullaházban zajlana, gyertyákkal és friss... alapanyagokkal.
V./V. Újfent összeeresztettem a fikciót a valósággal - a Valóság és a Fikció morbid keveréke:
A film készítőit (Don Mancini író, Tom Holland rendező) állítólag több forrás is inspirálta, ami maga a bizarr valóság és fikció tökéletes házassága.
1. Az egyik ilyen egy valós eset volt, ami az 1980-as években zajlott, amikor egy nő azt állította, hogy egy babát birtokolt, ami magától mozog, és üzeneteket hagy. Ezt a babát Robert the Doll-nak hívták, és állítólagosan valós, paranormális események fűződtek hozzá – egyfajta bizarr valóságalap Chuckyhoz. Ez a tény önmagában is felborzolja a lelket, hiszen a film nem a képzelet szüleménye, hanem a valóság legfélelmetesebb rejtélyeiből merít. A horrorfilmek pszichológiája éppen ebben rejlik: meggyőznek minket arról, hogy a legvadabb fantáziák is a valóságon alapulnak, ami egyfajta elmozdulást hoz létre a pszichénkben.
2. Emellett a "My Buddy" nevű népszerű játékbaba is inspirációt adott a "Good Guy" babához, ami a kontrasztot adja: egy barátságos játékból válik a tökéletes rémálom. Ez a szatirikus kettősség teszi Chucky karakterét annyira érdekfeszítővé és bizarrul humorossá.
3. Charles Lee Ray nevét pedig két valódi, hírhedt amerikai sorozatgyilkos nevéből "gyúrták" össze: Charles Manson (a hírhedt szektás vezető) és Lee Harvey Oswald (JFK feltételezett gyilkosa) – ez egy apró, ám annál szaftosabb utalás a valós gonoszságra. A film alkotói nemcsak a történetben, hanem a karakter nevében is beépítették a valós gonoszságot, mintha ezzel azt sugallanák, hogy a gyilkosok öröksége nem hal meg, hanem egy babában él tovább. Ez a pop-kulturális kannibalizmus is egyfajta morbid vicc: a halál és a hírnév egyaránt eladhatók.
79 Gyerekjáték (1988)
Egy kisfiúnak, Andy-nek nagyon megtetszik a játékbolt kirakatában Chucky, amit szülei meg is vesznek neki. A kedves arcú születésnapi ajándékban azonban hamarosan feléled a... több»
Szereplők: Brad Dourif, Chris Sarandon, Catherine Hicks, Alex Vincent, Tommy Swerdlow
