2020.04.21 09:06 Kóborló Olvasottság: 397x
1

Rémálom vagy rémes valóság?

Az 1984-ben Wes Craven által megálmodott Rémálom az Elm utcában tíz év alatt hét részel is megörvendeztette a horrorrajongókat. Ezen részek közül volt, ami örökre emlékezetes marad a horrorfilmek történelmében, és voltak olyan részei is, amik csak egy újabb Rémálom epizódként lesznek ismertek. Egyetlen közös dologban viszont az összes Rémálom film megegyezett, mégpedig, hogy az összes részét anyagilag sikeresnek nevezhetnénk, hisz mindnek sikerült a gyártási költségeinek minimum a dupláját visszahozni.

Wes Craven (1939–2015) rengeteg horrorfilmmel gazdagította a műfajt, de számomra az egyik legjelentősebb horrorikon megteremtése is az ő nevéhez fűződik, méghozzá Freddy Krueger személyében. Az első Rémálom film, amit 1984-ben mutattak be (egészen az utolsó hetedik részéig), volt az, aminek Mr. Craven írhatta meg a forgatókönyvet, és rendezhette meg. Finoman szólva sem voltak kebelbarátok a Rémálom-filmek forgalmazójának számító New Line Cinemával és annak fejeseivel. Mégis 1994-ben, mikor talán már kissé kezdett kifúlni a széria, egy utolsó menetre újra visszatért Wes Craven a szériához, és végre megkapta azt, amit már az első rész óta szeretett volna, a teljes teljhatalmat az épp aktuális rész felett.

Rémálom vagy rémes valóság?

Mr. Cravennek volt egy régi dédelgetett álma a Rémálom-filmekkel kapcsolatban, miszerint Freddyt kimozdítja az álomvilágból, és azokat a készítőket és szereplőket fogja terrorizálni a való világban, akik anno megteremtették őt. Ezzel az ötletével már a harmadik rész készítése során is előmerészkedett (hisz ott tért vissza a Rémálom filmek készítéséhez először mint forgatókönyvíró), de akkor ezt az ötletét még elutasították a producerek, egészen idáig. Tehát az ötlet egy újabb Rémálom-filmhez adott volt már régóta, és itt végre meg is valósíthatta.

Számomra ez a Rémálom-film volt az, ami végre megfelelő mennyiségű újdonsággal szolgált talán a harmadik része óta, szóval történetileg maximálisan jár a piros pont érte. Azt is nagyon jó volt látni, hogy végre arcot kaptak ebben a részben azon személyek, akiknek a neveikkel ez eddig csak a stáblistákon találkozhattunk mint készítők. Továbbá Mr. Craven, ha már az utolsó résznél megkapta azt a bizonyos teljhatalmat a film felett, egy másik régi álmát is megvalósíthatta itt, miszerint Freddy karaktere még vészjóslóbb, még gonoszabbnak tűnik, mint amit megszokhattunk az eddigi részekből. Egy interjú során Wes Craven azt nyilatkozta, hogy Freddy Krueger karakterét valahogy így képzelte el, és végtelenül hálás volt azért, hogy ezt bemutathatta a nézőknek a Rémálom az Elm utca 7. részében.

A film technikai kivitelezésében is félelmetesebb lett ez a rész, mint sok elődje. Illetve amit még érdemes megemlíteni ennél a résznél, hogy hangulatilag is egy sokkal sötétebb és fenyegetőbb rész születhetett meg, ezzel is erősíthette pluszban az atmoszféráját.

fantasy | horror | misztikus | thriller

Tíz évvel azután, hogy Wes Craven elkészítette a Rémálom az Elm utcában című hátborzongató horrorfilmjét, a rendezőt rémálmok gyötrik. Ezek alapján megírja egy új... több»

1