Egy nehezen befogadható folytatás

2022.03.03 15:22 Kóborló Olvasottság: 151x

3

A texasi láncfűrészes mészárlás második felvonása (amit idehaza csupán a frappánsan hangzó Halálbarlang címen dobott forgalomba a megboldogult VICO kiadó még videokazettán) messze elmaradt attól a filmtől, amit Tobe Hooper (1943-2017) 1974-ben leszállított a horrorrajongóknak. Hogy ezt legfőképp kinek vagy miért is köszönhettük, nem tudom, de hogy a második A texasi láncfűrészes miért ment el a komédia irányába, azt elsősorban Tobe Hoopernek köszönhetjük.

1973-ban Tobe Hooper leforgatta minden idők egyik leghatásosabb horrorfilmjét, amit egy évre a forgatások után mozikba is küldtek és a hatás elképesztő volt. Hiába nem volt az első A texasi láncfűrészes egy vérben tocsogó alkotás, annyira brutálisra sikeredett minden más szempontból, hogy a mai napig megtalálható szinte az összes minden idők legjobb horrorfilmjei közt (egyáltalán nem ok nélkül). A film nem csak hogy elképesztő kritikai sikereket ért el, de ráadásképp igencsak sikeresnek nevezhette magát anyagi szempontok alapján is. Talán az első A texasi láncfűrészes film volt az első olyan horrorfilm, ami a fentebb felsorolt tények ismeretében engem igazán meg tudott lepni az alapján, hogy több mint 12 évet vártak a folytatás elkészítésével. Az pedig végképp meglepett, hogy egy olyan horror klasszikus után, mint ami a 74-es film volt, mit is kaptunk folytatásként.

Egy másik horror klasszikus jut az eszembe, ha bármifajta hasonlatot keresnék a két A texasi láncfűrészes-film között, az pedig nem lenne más, mint az 1981-es Joe Dante által elkészített Üvöltés első része és az 1985-ben bemutatott, Philippe Mora által készített Üvöltés 2. - A nővéred egy vérfarkas. Ott is, akárcsak itt, teljesen tönkretették a második felvonást azzal, hogy humorral töltötték meg azt a koncepciót, ami egyáltalán nem igényelte volna azt. Ráadásul, mikor végre zöld utat kapott a második A texasi láncfűrészes film forgatása, a forgalmazó stúdió, egy komoly és erős hangvételű horrorfilmet szeretett volna kapni folytatás gyanánt, de Tobe Hooper mindenképp szerette volna mindezt megfűszerezni egyfajta sötét humorral. Nos, a sötét humor tetten is érhető a filmnél, de sajnos szerintem teljesen működésképtelen lett (vagyis számomra biztosan, merthogy egy pillanatra sem tudtam szórakozni rajta).

Őszintén szólva, nem is értettem a rendezőnek ezt a fajta elképzelését, főleg abban a tudatban, hogy ha megnézzük, hogy miket is készített Tobe Hooper az első A texasi láncfűrészes és a második rész közt (Eaten Alive, The Funhouse vagy az Életerő című filmeket, és persze említhetnénk még az 1982-es Poltergeist című filmjét is, de hogy annál a filmnél mekkora szerepe volt Steven Spielbergnek a rendezésben, az örök titok marad), szóval egyáltalán nem távolodott el a horror műfajától a direktorunk, és erre ezt kapjuk második A texasi láncfűrészesként, számomra ez komoly érvágás volt. Viszont ha már ezt kaptuk, akkor nézzük, hogy milyen is lett.

Számomra szörnyen erőltetett a film humorforrása, de csak ha e téren érezném rém gyengének ezt a filmet, akkor még talán egy átlagosra értékeltem volna. Csakhogy itt van még a rendkívül ostoba történet, ami már önmagában egy komédia, és egy pillanatra sem lehet komolyan venni. Aztán a filmbéli karakterek is megérnek egy misét. Hiába szerződtettek a filmhez egy Dennis Hopper (1936-2010) kaliberű színészt, még ő sem tudott mit kezdeni ezekkel a szörnyen ostobára megírt karakterekkel. Számomra mégis talán a legfájóbb pont, az Bőrpofa karaktere volt, méghozzá azért, mert míg az első A texasi láncfűrészesben, egyértelműen egy elementáris erejű alakítást kapunk a karakterétől, itt már sokkal jobban észrevehető, hogy a háttérbe szorul az aberrált családja mögött.

Ha mindenképpen valami pozitívumot keresnék ebben a filmben, azt a kimondottan elborult képi világában tenném, mert azért ott szépen odatették magukat a készítők, de azért ez számomra édeskevés ahhoz, hogy egy szórakoztató folytatást köszönthessek ebben a filmben.