2021.02.20 13:26 Kóborló Olvasottság: 359x
1

Elsüllyedt minőség

Az egyik nagy kedvencem az 1975-ös, Steven Spielberg rendezésében bemutatott Cápa, és azt kell, hogy írjam, még az 1978-as második felvonásával sem voltak túlzottan nagy gondjaim (pedig azért alaposan elmarad az első részhez képest). Az igazi lejtmenetet az 1983-ban bemutatott Cápa 3, avagy Cápa 3D kezdte meg.

Őszintén szólva már nem emlékeztem, melyik részt utáltam jobban, a Cápa 3-at vagy az 1987-es Cápa bosszúját (ami már számozást sem kapott, pedig az volt a széria lezárása). Emiatt mindkét részt egyszerre néztem meg legutóbb, csakhogy eldönthessem, melyik volt a legsilányabb. Mondanom sem kell, hogy mindkét film messze alulmúlja az első két részt, de talán ha rangsorolni kellene az elkészült négy részt, a harmadik egy paraszthajszállal, de talán jobb volt, mint a sorozat befejező felvonása.

Elsüllyedt minőség

Mindezt úgy írom, hogy némiképp mind a harmadik, mind pedig a negyedik rész tartalmaz olyan dolgokat, melyek miatt egyiket se sorolnám a nézhetetlen kategóriájú filmek közé. Egy pillanatra sem szeretném összehasonlítani a harmadik Cápa filmet az elődjeivel, inkább majd a soron következő Cápa bosszújával hasonlítanám össze.

A cápa 3. egyik legnagyobb hibája, hogy szörnyen rosszul néz ki technikailag. Lehet, hogy elsősorban a filmben használt 3D-s technika tehet erről, de szerintem ez nem teljesen igaz. Merthogy vannak olyan jelenetek, melyeknél egyértelműen látszódik a 3D-vel létrehozott cápa (ami botrányos kivitelezést kapott), viszont vannak olyan jelenetei is a filmnek, ahol a cápát hasonló módon jelenítették meg, mint az előzőekben, de sajnos azon jelenetek sem voltak annyira hatásosak. Szerencsére ezt, hacsak minimálisan is, de majd korrigálni fogják a negyedik résznél, és a 3D-s technikát teljesen el is hagyják.

Egy másik gondom a filmmel a feszültségkeltés. Mintha egyszerűen szabadságoltatták volna a feszültségforrást, és ez nem teljesen a történet miatt volt, mert az alapján erre lett volna lehetőség. Sokkal inkább éreztem azt, hogy egyszerűen mintha sok esetben nem lettek volna a készítői elég bevállalósak. Bár még e téren is jobban teljesít ez a film, mint majd a negyedik rész. Sajnos a színészi alakításokkal sem lehet sok esetben mit kezdeni, hisz egyik filmbéli karakter sem lett annyira hiteles és kidolgozott, hogy akár egy pillanatra is érdekelt volna a sorsuk.

Ötlet szinten nem lett volna egy rossz film, kár, hogy a kivitelezés szintjén szinte mindenben megbukik, de az igazi feketeleves majd csak a következő résznél jön el.

56 A cápa 3.  (1983)

horror | kaland | thriller

Mike Brody, az egykori rendõrfõnök fia egy víziparadicsom biztonsági vezetõje, aki személyesen felel a fantasztikus turistalátványosságnak számító lagúna biztonságáért,... több»

1