Jó pár alkalommal szóba került már a filmes barátaim körében Brian Yuzna 1989-es filmje, a Félelmetes társaság, de jómagam csak a napokban pótoltam eme filmes elmaradásomat, és hát azt kell hogy írjam a filmmel kapcsolatosan, hogy a megtekintése után már kezdtem érteni azt a dolgot, hogy miért is emlegették sokan az ismerőseim körében úgy ezt a produkciót, hogy az egyik legelborultabb testhorror, amelyet valaha is készítettek. Na de nézzük, hogy mit is nyújt majd a nézőinek eme film!
Jómagam úgy vélem, hogy ha ehhez a filmhez valamikor még a fiatal koromban lett volna szerencsém először, akkor bizonyára azon alkotások közé soroltam volna eme produkciót is, amelyek képesek voltak pár álmatlan éjszakát produkálni fiatal kori énemnek. Még mai szemmel is azt kell hogy írjam a Félelmetes társaság című alkotásról, hogy nagyon kevés effajta filmhez volt mindeddig szerencsém.
Előjáróban mindig csak azt halottam erről a filmről, hogy mindössze a játékidejének az utolsó 15-20 perce az, amivel Brian Yuzna (a film rendezője) filmtörténelmet írt, és megalapozta a további hírnevét a filmgyártásban, mert amit ott a nézője elé tár, na az finoman szólva is igencsak nehezen befogadható ép ésszel. Erről egészen addig úgy vélekedtem, hogy csak amolyan tipikusan nagyzoló szavak, de miután megnéztem a filmet, jómagam is egyet kell hogy értsek ezzel az állásponttal. Mindez abból a szempontól sült el zseniálisan számomra, hogy a film csúcspontjáig mindössze minimális utalások (avagy csupán egy-két elvétet képkocka) árulkodik arról, hogy ebben a történetben valami nagyon, de nagyon nincs rendben. Ráadásul mindenképp dicséretes megsüvegelni a film forgatókönyvíróit (Woody Keith és Rick Fry) amiatt, hogy igyekeztek mindvégig felkészületlenül hagyni a nézőket arra, amit majd látni fognak a film tetőpontján. Sőt, még akár azt is írhatnám e dologgal kapcsolatosan, hogy egészen ügyesen próbálták a nézőket egyfajta vakvágányra terelni, merthogy inkább terelődik a történetmesélés egyfajta zavart paranoiával átitatott képzelgés felé csupán. Egy újabb zseniális húzásnak tartom a történet lezárását (ami mondjuk nem hiszem, hogy sokaknál be fog jönni), ugyanis a készítők finoman szólva sem igazán voltak odaadóak e téren. Továbbá engem már azzal is meg tudott venni a film magának, hogy egy olyan hangulatot biztosított mindvégig, ahol többször is fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy amit most láttam, az vajon a valóság, vagy csak egy zavart elme igencsak bizarr játéka. Szerencsére (vagy szerencsétlenségére, ezt mindenki döntse el maga, akik látták a filmet) a készítők nem szándékoztak egyértelműen csak a horror műfaja felé nyitni, ugyanis a Félelmetes társaság című film legalább annyira szatíra is egyben, mint amennyire horror. Ráadásul a történetében rejlő erős szürrealizmusa miatt sokáig a nézővel maradnak a filmben elhelyezett rejtett utalások.
A filmbéli karaktereket és az őket alakító színészeket nem tudnám az átlagos szint fölé emelni, de ez egyáltalán nem az ő hibájuk, ugyanis a rendező, Brian Yuzna egy vele készített interjúban mesél arról, hogy nem is próbálkoztak olyan filmbéli karaktereket létrehozni a történethez, melyekhez erős kötelékekkel kapcsolódhattak volna a nézők, ugyanis úgy érezték, hogy ha mindezt meglépték volna a karakterekkel, akkor némileg más hatást értek volna el a film csúcspontjával. Viszont mindenképp legalább egy szót érdemel a filmben látható vizualitás (és csakis azért egy szót, hogy kerüljem a spoilert vele kapcsolatosan), amit úgy jellemeznék, hogy nagyon morbid.
Mindent egybevéve messze nem lett egy hibátlan film a Félelmetes társaság, de az tagadhatatlan vele kapcsolatosan, hogy amikhez lesz majd szerencséje benne a nézőjének, azok igencsak emlékezetesre sikeredtek. Tőlem mindez megérdemel 4 kerek csillagocskát.
68 Félelmetes társaság (1989)
Egy fiatal srác azzal kénytelen szembesülni, hogy szülei egy elit társaság része, akik rendszeresen orgiákat rendeznek.
