2022.11.14 18:38 Kóborló Olvasottság: <100x
0

Aki bújt, aki nem 1.5

Emlékszem, amikor először láttam az első két részét az Aki bújt, aki nem filmeknek, megvoltam elégedve velük, így pedig mondhatnám, igazán izgatottan vártam a harmadik felvonását (amire nem kevesebb mint 14 évet kellett várni). De hogy mennyire érte meg várni ezt a részt? Röviden, hát nagyon nem! Na de nézzük, hogy mit is kaptunk ettől az epizódtól.

Kevés olyan horrorfilmes folytatás tudnék megemlíteni, ami ennyire átverte a rajongóit, mint a Jeepers Creepers 3, ugyanis ez a film egy kiegészítő történet az első rész eseményei után és a második rész eseményei előtt. Hogy egy ilyen résznek mennyire lehet örülni, az fogós kérdés, hisz bizonyára vannak olyan személyek, akik megelégednek ennyivel is, de azt biztosan kijelenthettem, hogy a legtöbb horrorrajongónál ez azért kiveri azt a bizonyos biztosítékot (bár azért azt meg kell jegyeznem, hogy a film igencsak ügyesen titkolja a nézőjével azt a bizonyos dolgot, hogy akkor most időrendben hol is helyezkedik el a harmadik rész, és csak a film legvégén kapunk erre választ). Na de hogy miért volt erre szükség? Miért kellett egy olyan harmadik rész, ami tulajdonképpen csak összekapcsolja az első és második rész eseményeit? Főleg úgy, hogy a második rész végén szépen felvezetik a lehetséges harmadik rész kezdő képsorait. Nagy valószínűségben azért, mert az első két részt gyártó stúdió (az MGM) kihátrált a film megvalósításából, és közel 10 éven keresztül parlagon hevert a már kész harmadik rész forgatókönyve, de mire végre sikerült új forgalmazott találni a filmhez, az csupán a töredékét biztosította volna a gyártási költségekhez, és így szinte kivitelezhetetlenné vált az a fajta harmadik epizód, ami a forgatókönyvíró és egyben rendező Victor Salva fejében és forgatókönyvében már összeállt. Továbbá az sem nagyon segítette a készülő film minőségi javítását, hogy Victor Salvának a forgatás alatt meggyűlt a baja a hatóságokkal. Ezen dolgok ismeretében gondolkoztam el azon, hogy akkor mi a fenének kellett mégis elkészíteni ezt a filmet, amire nem nagyon jöttem végül rá.

Aki bújt, aki nem 1.5

Tulajdonképpen már az első két részben is voltak kisebb-nagyobb hibák, de ott még azért úgy ahogy tudták ezeket némiképp ellensúlyozni pár pozitívummal. Nos, ennél a résznél erre már nem igazán volt lehetőség, hisz tényleg csak nagyítóval lehet megtalálni az értékelhető dolgokat a filmben. Többek közt ezért sem mennék bele a film számtalan negatívumának a felsorolásába, ezért inkább csak azt az egyetlen! dolgot írnám le, ami nekem jobban tetszett ebben a részben, mint az első két részben, hogy itt végre igazán veszélyesnek sikerült ábrázolniuk Mr. Creeperünket. Végre érezhető volt az, hogy milyen esélytelenek is az emberek vele szemben.

Nagyon sajnálom, hogy mindössze ennyi pozitívumot tudom csak megemlíteni ennél a résznél, főleg annak a tudatában, hogy mikor először láttam ezt a trilógiát, akkor még kimondottan kedveltem az első részt, a második résszel is bőven elvoltam, de már akkor sem szerettem a harmadik (avagy a másfeledik részét). Mindezek tudatában, amikor megtudtam, hogy 2022-ben érkezik majd a negyedik felvonása is a szériának, bizakodva raktam be azt a filmet a 2022-ben legjobban várt filmek közé, de hogy az milyen is lett, azt majd legközelebb.

akció | horror | misztikus | thriller

A film az előző részekből megismert szörnyeteg 23 napig tartó lakmározásának utolsó napjára koncentrál. Ekkor ugyanis Tubbs őrmester csapatával együtt elhatározza, hogy... több»

0