Gyorsan induló mélyrepülés!

2022.09.10 07:09 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Bruce bátyó betegsége talán már itt kezdődik, talán nem.

Vagy csak egyszerűen nem is annyira jó színész, és csak szerencséje volt néha-néha, mikor véresen rohangált a filmvásznon.

Talán.

Nem mindegy?

Itt van jelen filmünk, ami teljesen átlagos, sőt...

Aludtam persze néhányat a dologra, nem hagyott békében a tér-időkontinuum.

Merengtem eleget, ám kénytelen vagyok visszatérni a jövőbe: a Looper nem jó film. Maximum érdekes, de még az sem kifejezetten!

Lehet, hogy én vagyok nagyon beoltva rohanó, válságtól terhelt, globalizált, túl hype-olt, agyonjelzőzött filmekre, de hát mégis.

Először is: nehogy már Bruce Willis kissé fura vonásai meg az elkeseredett stíluskereső magatartás annyira fontos legyen, hogy elváltoztató beavatkozásokat kelljen alkalmazni Joseph Gordon Levitt egyébként is megfelelően rettenetesen bánatos arcberendezésén! Tetszettek volna inkább azzal foglalkozni, hogy ha már ketten játsszák ugyanazt a figurát, legalább egyszer tudjam úgy igazán megszeretni. Akinek különböző életszakaszai egyébként úgy lettek megkülönböztetve, hogy rövidebb zselés haja van, aztán hosszabb, majd kihullik nagyjából mind, s megszületik a kopaszkás Willis. Közben meg ők ketten, akik igazából egyben vannak, néznek birkamód, és ködbe lábadt szemekkel, és nagyon kínozza őket az időutazós jövőkép – ám sajnos nem szól(t) nekik senki, hogy drágáim, tán nem kellett volna annyit bérgyilkolni, öldökölni, na meg cuccozni, s akkor jut is, marad is a mentális egészségből.

Vagy valami ilyesmi!

Oda se neki, ettől olyan befelé fordulós, neurotikus, teoretikus a hangulat, mert ma ez megy, még akkor is, ha közben persze rengeteg önirónia kíséri a paradoxonok által kötelezően kikényszerített magyarázkodást, ami kellő humorral van előadva.( jó, persze nem annyira) Ez jó és szép, mint ahogy az izgalmakra való törekvés is. Ügyes, ügyes – legalábbis majdnem a feléig, amikor már kéne valamit csinálni, nem csak szabályokat, meg időutazós-maffiás és hihetetlenül unalmas közhelyekből összehordott, úgynevezett eredeti univerzumot építeni, ahol a kifejlett önbizalommal bíró író-rendező csakis komor és szürreális világképben és lassított felvételben előadott, sorselemző szomorúságban gondolkodik.

Fejfájdító!

E szent geek-küldetés tiszteletben tartásakor persze csinálhatunk úgy, mintha nem látnánk, szemet hunynánk az olyan, esztétikailag minimum necces külsőségek felett, mint Emily Blunt (fodrászok által gondosan) megviseltre ( röhejesre )kezelt frizurája, vagy az az egy darab farönk, amit az önjelölt farmerhölgy favágás gyanánt unott arccal ütlegel több ásítós jeleneten keresztül; esetleg azok a széles karimájú kalapok, amelyek betámadják a jövő Bruce Willis bátyóját, hogy aztán a fejére húzzák a végzetesnek szánt, kissé patent zsákot. Lehetne ezekkel nem foglalkozni, csak akkor mivel foglalkozzunk? A telepatikus, démonizált anti-John Connor utánzattal, aki egy darab ordítással lebontja a házat, s kábé ötvenszer elmondja rémisztően gonosz tekintettel kísérve, hogy gyűlöli az anyukáját?

Azzal inkább ne.

Mindegy is, a fináléra úgyse marad semmi más élvezet, mint a trade mark-szerűen gyilkolászó, majd ledermedt, kissé gumiarcú Bruce Willis (az igazi). De aztán az ő ereje is úgy tűnik el, mint Móka Miki leforrázott inverze a világvégi banán ültetvényen.

Willis bátyó, kissé már fárasztó vagy!!!

Rian Johnson, aki ezt benézte, de csúnyán!