Az MCU újabb fázisa ért véget. A zömében eseménytelenül telt 5. fázist egy olyan mozi zárja, amelyhez talán senki sem fűzött nagy reményeket: ez pedig nem más, mint a Marvel antihős csapata, a Mennydörgők.
A jellemzően a 4. fázis mellékalakjaiból összeverbuvált társaság pedig nem is okozhatott volna nagyobb meglepetést. A Mennydörgők ugyanis (néhány üdítő kivételtől eltekintve, mint a Pókember: Nincs hazaút, A galaxis őrzői vol. 3. vagy a Deadpool & Rozsomák) az egyik legjobb és legösszeszedettebb Marvel film a Bosszúállók: Végjáték óta.
Jake Schreier rendezésében ugyanaz a szív dobog, mint a korai Marvel filmekben, amiért megszerettük az 1, 2. és 3. fázis filmjeit, sőt néha hangulatában és képeiben (pl. a finálé városrombolós jelenetében) meg is idézi az első Bosszúállók filmet. Persze ezt kellő önreflexióval teszi (inkább csak apróbb főhajtások ezek), és a fel-felbukkanó, mára már old school Marvel-élmény mellett nagy adag újdonságot és vérfrissítést kínál.
A Mennydörgők csapatát a Fekete Özvegyben bemutatkozott Jelena Belova (Florence Pugh), A Sólyom és a Tél katonájában feltűnt, botcsinálta Amerika Kapitány, azaz USA Ügynök (Wyatt Russel), a Hangya és Darázsból ismerős Ava Starr, alias Szellem alkotják, hozzájuk csapódik még később egy Bob nevű civil (Lewis Pullman), a Vörös Őr (David Harbour) és maga a Tél Katonája, Bucky is.
A szedett-vetett banda tagjai alapvetően magányos farkasok, akik külön-külön a CIA szürke zónájában tevékenykednek, titkos ügynökökként kétes akciókat hajtanak végre Valentina Allegra de Fontaine (Julia Louis-Dreyfus) irányítása alatt (kivéve Vörös Őrt, aki kezdetben polgári foglalkozást űz, és Buckyt, aki politikai pályára lépett).
Azonban Valentina ellen vizsgálat folyik, aki ezért hozzáfog minden egyes terhelő bizonyíték eltüntetéséhez – köztük az élő bizonyítékokéhoz is. A tárgyi bizonyítékokat egy föld alatti komplexumba gyűjti, majd egyenként oda küldi (anti)hőseinket, és mindegyiküket azzal bízza meg, hogy végezzen a másikkal. A konfrontációt egy érdekes karakter, a Kiképző ugyan nem éli túl, de a többiek végül átlátnak Valentina kelepcéjén, és kénytelen-kelletlen összefognak a túlélésért.
A kényszerű összeállás után a diszfunkcionális csapat együtt kénytelen szembeszállni az MCU alighanem legerősebb metahumánjával, Őrszemmel. A győzelem kulcsa azonban nem a szuperképességekben vagy az erőben rejlik, hanem a saját múltunkkal, gyengségeinkkel, sötét oldalunkkal való szembenézésben és a mentális erőben.
Igen, a Mennydörgők egyik újdonsága és egyben nagy erénye, hogy a mentális egészséget teszi fő témájává. Szuperhősfilm pedig még soha nem beszélt ilyen nyíltan és érzékenyen a depresszióról, magányról, szorongásról, gyerekkori traumákról, elszigetelődésről, értéktelenség-érzésről és megküzdési reakciókról...
A csapat minden tagja súlyos lelki terheket cipel, de a fókusz főként Jelena és Bob depresszióján és traumáin van. Mindkét karakter sötét múlttal, fájdalmas gyerekkori emlékekkel és múltbéli tettekkel küzd, mindketten magányosak, és teljesen egyedül próbálják túlélni önmagukat.
Már a nyitójelenet is Jelena érzékletes monológjával indít, melyben a lelkiállapotát találóan egy sötét felleghez hasonlítja. A nővére, Natasa halála miatti gyász, céltalanság, rezignáltság, üresség, reménytelenség, de mindezt csak úgy elnyomja magában. Persze a csapat többi tagja sem különb, bár rájuk jóval kevesebb idő jut, de összességében a kompániából egy terápiás csoport is összejöhetne.
A film közérthetően, mégis kellő komolysággal tárgyalja ezeket a fajsúlyos témákat, de közben persze nem felejt el szuperhős film lenni: a viszonylag lassú felvezetés után felpörög a tempó, és több látványosan kivitelezett és minőségi akciójelentet is láthatunk.
Azonban legemlékezetesebb mégis a csúcspont, a végső harc, mely nem is fizikai harc, hanem egy roppant kreatív, egyben felkavaró szegmensben megszemélyesíti, és kézzel fogható fenyegetéssé teszi a depressziót: egy mindent elnyelő sötét felleggé, melyben egyedül vagyunk az önmagunkat vádló és emésztő belső démonjainkkal. A kiutat pedig csakis a szembenézés, illetve a támogatás, az empátia és az emberi kapcsolatok jelentik...
Földhöz ragadt, átélhető, azonosulható és végtelenül emberi. Mindezt pedig ilyen olajozottan és magától értetődően beleszőni egy szuperhősös blockbusterbe igazán zseniális teljesítmény Jake Schreiertől.
Noha több karakter egyelőre nem kapott elég figyelmet, akik a középpontban vannak, Jelena és Bob teljesen azonosulható, gyarlóságukban is szerethető figurák, az őket alakító Florence Pugh és Lewis Pullman pedig nagyszerűen játszanak.
Sebastian Stant még mindig jó nézni Buckyként, a David Harbour még éppen nem volt túl sok a harsány Vörös Őr szerepében, Julia Leuis-Dreyfus pedig szórakoztató volt a magát minden helyzetben feltaláló, pofátlanul szerencsés Nick Fury-nemezis, Valentina személyében.
Ezúttal még a humor is működött; az infantilis humor a Marvel filmek egyik gyerekbetegségének számít, azonban most sikerült megtalálni azt az önironikus fekete humort, ami valóban illik a film hangulatához, így a legtöbb poén nagyon is a helyén volt.
A Mennydörgők tehát az a film, amely már nagyon kellett az MCU-nak, és amely megannyi félresikerült projekt után megtalálta a jó utat, nemcsak egyszerűen egy kivételesen jó film, ami minden régi Marvel-rajongóban megmozdít valamit, hanem bizakodásra ad okot a hamarosan induló 6. fázissal, sőt a teljes MCU jövőjével kapcsolatosan is.
65 Mennydörgők* (2025)
akció | kaland | krimi | sci-fi
A Mennydörgőkben a Marvel Studios egy szokatlan antihősökből álló csapatot állít össze –Jelena Belova, Bucky Barnes, Red Guardian, Ghost, Taskmaster és John Walker. Miután... több»
Szereplők: Florence Pugh, David Harbour, Sebastian Stan, Julia Louis-Dreyfus, Stan Lee
