Pókember jó, csak ne szólaljon meg

2026.10.07 07:56 A Madár Olvasottság: 858x

3

A Marvelnél, meg általában a látványhangsúlyos moziknál többnyire a szinkron mellett döntök. Szeretem nézni is, amiért leültem. De az ég szerelmére, Baráth Istvánt nem lehetne már elengedni mint Tom Holland magyar megfelelőjét?! Költői kérdés.

Nekem ez a nyafogós, szétplasztizált, állandóan szerénykedő, sarokból jófiúskodó hang egyszerűen elviselhetetlen. Mintha minden mondat előtt engedélyt kérne, hogy megszólalhasson. Egy nagyra nőtt gyerek hangját hallom akkor is, amikor a karakternek már súlya, indulata vagy tartása lehetne. A bizonytalanságot is lehet árnyaltan játszani, de itt szinte minden ugyanabba az infantilis hanghordozásba csúszik vissza. Pókember karakterét ez konkrétan gallyra vágja. És persze ez szereposztási és szinkronrendezői kérdés is. Attól, hogy valakit egyszer hozzárendeltek egy színészhez, még időnként meg lehetne hallgatni, hogy működik-e. A magyar szinkronnál ugyanaz az érzésem, mint sok magyar filmnél, hogy a hasznos kritikának valahogy nincs következménye. Megszoktuk, marad, jó lesz az úgy. Hát, nem jó! Na, és miután kurv@ nehezen elvonatkoztattam ettől, kiderült, hogy maga a film nagyon szórakoztató.

Helyén kell kezelni. Néha túl sok, néha túl gyerekes, néha túl nyálas, néha meg egy érzelmes jelenetnél már éppen elég lenne, de azért még rátesznek egy lapáttal. A szuperhősök és képregények világába viszont a túlzás bőven belefér. Kell a lendület, a humor, a nagy gesztus, és az a látványlöket, amitől jólesik egy időre ebben az egész képtelenségben létezni. Ezt pedig megkapjuk.

Ehhez az egyszerű történethez szerintem túl hosszú a film. Egy feszesebb vágás sokat segített volna rajta. Sokszor már rég átjött, amit a jelenet közölni szeretne, de még mindig ott időzünk. Ráadásul az érzelmi nehezékeket helyenként jobban hangsúlyozza, mint amennyire felépíti. Értem én, hogy most komoly dolgokat kellene éreznem, csak ahhoz nem feltétlenül kell hosszabban néznem valakit szomorúan.

Lehetnék szemét, és elkezdhetném boncolgatni a karakter- meg jellemfejlődéseket, de maradjunk annyiban, hogy engem ezen a téren nem dolgoztatott meg különösebben. Azért egy képregényfilmnél is örülök, ha a szereplők belül legalább annyit mozdulnak, mint kívül a háztetők között.

De a hibáival együtt jó az egész. Szórakoztam, megkaptam a látványt, és a végére sem bántam meg, hogy megnéztem. Csak legközelebb lehet, hogy mégis inkább olvasom a feliratot.