A feszültségkeltés (mentális vagy érzelmi megterhelés) művészetének majdnem minden eleme hiányzott a filmből. A dolgok valahogy megtörténnek a filmben, és nincs semmi, amire azt mondhatnánk, „ez kemény volt”, vagy a szívünkhöz kapnánk. Bár gondolkodunk, ki lehet a tettes és mi történt, de annyira nem foglalt le a téma. Gondoltam lesz, ami lesz, majd kiderül.
Bár egymásnak ellentmondó bizonyítékokkal is találkozunk, de nem sikerül megteremteni az ijesztő légkört. Az erőteljes végkifejlet végképp elmarad, viszont kapunk helyette egy rém unalmas véget. A film feléig szinte nem történik semmi kimagasló. Aztán találunk egy vértócsát, eltűnik a barátnőnk és hazudozunk a rendőröknek.
Ha az én barátnőm tűnne el egy nyaralás alatt, biztosan a rendőrségen lennék állandóan. A főszereplőn (Bracha van Doesburgh) mindenesetre csak halovány megdöbbenés látható, bármi történjen is, és megyünk tovább a történetben. Közben néha leszaladunk a tengerpartra, iszogatunk és gondolkodunk, hogy vajon megmondjuk-e az igazat a rendőröknek. Egyetlen mondat hangzott el a filmben, amitől kezdtem úgy érezni, hogy na, most! Na, most lesz valami! Á, dehogy! Néha sétálunk, néha egy kicsit futunk, de semmi extra. A színészek (Luuk Luijten, Milan Saber) felejthetők, épp úgy, mint a színészi játékuk. (Néha összekevertem őket, hasonlítanak egymásra egy kicsit.) A forgatókönyv elképzelhető, hogy jóra sikeredett, de a rendező (André van Duren) nem tudta átadni a lényeget nekünk. A zene sem fogott meg. Bár a film százezer jegy eladása után elnyerte az Aranyfilm díjat (ezt olvastam), szerintem felejthető darab.
63 Hűséges barátnők (2022)
A legjobb barátnők, Bodil és Isabel, akik látszólag boldog házasságokban élnek, egymás alibijét felhasználva titkos viszonyokba keverednek. De amikor Isabelt megölik, amikor... több»
Szereplők: Hannah Hoekstra, Gijs Naber, Elise Schaap, Matteo Simoni, Nasrdin Dchar
