James Mangold rendező és forgatókönyvíró annyira szépen indított, aztán a film közepén belefingott a nullás lisztbe. 1961-ben indulunk, a helyszín és a díszlet meg a jelmezek hitelesek, a történet hiteles, az atmoszféra hibátlan, minden olyan gyönyörűen alakul egészen 1963-ig, és akkor hirtelen 1963-ban snitt és 1965 lesz. Elhiszem, hogy ha nem ugorja át, akkor ez egy legalább három órás mozi lesz, de így meg simán kimaradt egy csomó legfontosabb esemény, ami sok mindent követhetetlenné tehet azoknak, akik nincsenek felkészülve Dylanből. Sikerült a legfontosabb párkapcsolati és művészeti fordulatokat kiírni a tömörség jegyében. Na mindegy, ez van. Én azért inkább megnéztem volna a hosszabb verziót, ezért a rövidítésért meg lekapok én is egy csillagot, de még mindig maradt négy.
A filmben erős a szereplőgárda, mindenki remekül játszik, ott van köztük mindenhol a kémia, Mangold jól ért a színészekhez. A történet az időugrást és kimaradt életrajzi részeket leszámítva hiteles, legalábbis Dylan emlékeihez képest. Ugyanis a forgatáskor 80-as évei elején lévő művész aktívan részt vett a filmkészítésben, végigolvasták a rendezővel a forgatókönyvet, azt kiegészítette, telejegyzetelte, sőt, kompletten felkészítette Timothy Chalamet-t az akkori gondolkodásával kapcsolatban, hogy minél el tudja aztán játszani a szerepét.
Sylvie Russo (akit Fanning játszott) igazából Suze Rotolo, csak Dylan kérte, hogy változtassák meg a nevét, tekintettel arra, hogy hogyan szerette volna szerinte a 2009-ben kicsekkolt exbarátnője. Más nagy átírások nincsenek, csak pár apróság, 1-2 zenész személye össze lett kombinálva, 1-2 találkozás nem pont úgy esett meg, de a többi részlet nincs megpiszkálva. Csak azt a 63-65-ös időugrást tudnám feledni. 64-ben volt az például, hogy Suze (a filmben Sylvie) hazament Bobhoz és ott találta Joant a közös lakásukban Bob pizsamájában. Miközben már korábban is voltak durva jelenetek a szerelmi háromszög miatt közöttük, képzelhetitek, micsoda filmvászonra kívánkozó képsorokat lehetett volna ezekből összerakni.
Mindent egybevetve a történelmi hiányosságaival együtt is rohadt jó a film, el kell fogadni, hogy Mangold nem életrajzot írt, hanem filmet, ő a hagyományos folk közönséget megosztó elektromos gitáros - szintetizátorkíséretű stílusfordulathoz vezető utat akarta bemutatni, és ezt remekül véghez is vitte.
74 Sehol se otthon (2024)
1961-ben, amikor a kulturális változások végigsöpörnek az országon, egy rejtélyes 19 éves minnesotai fiatalember lép be New York dinamikus zenei életébe, gitárral a kezében és... több»
Szereplők: Edward Norton, Timothée Chalamet, Elle Fanning, Monica Barbaro, Boyd Holbrook
