![]()
Valahogy szokásommá vált, hogy elkerülöm az Adam Scott szereplésével készült filmeket. Most eltértem ettől az elvemtől, hát... a jövőben következetesebb leszek. Nem tudom, mi köze van neki mint színésznek a rossz rendezéshez, de valahogy nem hozza meg a filmkészítők szerencséjét. Na mindegy is, legyen ez az ő baja.
Hirdetés
Ez a film nálam körülbelül három részre tagolódik. Az első szakasz a leghosszabb, kiteszi a játékidő kétharmadát vagy háromnegyedét is. Ezt úgy jellemezném, hogy az izgalommentes thriller szakasza. A második szakasz a B-movie menet. Itt a sarokba szorított bűnöző úgy viselkedik, mint egy sarokba szorított zombi valami Asylum-produkcióban. Nagyon röhejes minden ebben az ütemben, én el is kezdtem visszasírni az első, dögunalmas részt. A legrövidebb rész a Befejező csavar. Ennek azt az alcímet adnám, hogy "A csavarmentes csavar".
![]()
De nem csak az inkonzisztenciától szenved a rendezés, hanem a számtalan klisétől is. Olyan, mintha korábbi thrillerek (végülis ez is az akart lenni) mozaikdarabkáit szórta volna James Ashcroft egy kaleidoszkóp csövébe, rázott volna rajta kettőt, aztán belenézve kiírta volna a jelenetek listájára az ott feltáruló véletlenszerű látványt. Felettébb elcsépelt beállításokat és megoldásokat látunk, ez alaposan meg is öli a feszültséget. Amikor az ember azt figyeli, hogy "basszus, ezt és ezt most tényleg így oldotta meg a rendező?", olyankor könnyen elillan az izgalom.
Michael Keaton szokás szerint jól játszik, de nagyon keveset. Adam Scott is OK, azt hiszem, bár nekem vele mindig bajom van. Robert De Niro nem erőlteti meg magát, de így is elpötyög, a kissrác (Acston Luca Porto) nem is értem, hogy lett beválogatva, nem fedeztem fel nála a tehetség jeleit.
Ez így kevés lett szerintem, tök felesleges megnézni, bocs.
66 A Suttogó (2026)
Egy gyászoló apa és kisfia Featherbank csendes kisvárosába költözik, amelyet 15 évvel korábban a Suttogó Ember néven ismert sorozatgyilkos terrorizált, miközben az a hír... több»
Szereplők: Robert De Niro, Michael Keaton, Michelle Monaghan, Adam Scott, Hamish Linklater

