Úgy néztem meg a filmet, hogy azt hittem, az egész életéről fog szólni. De amikor már több, mint egy óra eltelt és még mindig a Jacksons tagja volt, kezdtem sejteni, hogy nem lesz vége. És valóban, csak addig tart, amíg bejelenti, hogy nem fog már velük többet fellépni. Így a címe lehetett volna Michael 1, vagy valami utalás, hogy ez csak az eleje. Nekem az nem tetszik ezekben a nagy életrajzi filmekben, hogy arra koncentrálnak, hogy elmeséljék, hogy milyen tragikus sorsuk volt ezeknek a sztároknak (pl. mint Elvisnek is), egy szó sincs arról, hogy amikor híresek és gazdagok lesznek, akkor mennyi kapu megnyílik előttük. Mintha az egész életük csak egy szenvedés lenne, ami a halálukhoz vezetett. Úgy mutatják be Michaelt, mintha egy kisgyerek lenne még huszonévesen is, aki nem nőtt fel, állatokat tart otthon, barátnője nincs is, pedig mindenki odavan érte. Nagy hangsúlyt kap, hogy az apja bántotta, és hogy nem mert vele szembeszállni. Vagyis csak erről szól a film. Én inkább a második részre lennék kíváncsi, ami az élete többi részéről szól.