Ezzel a mesével nőttem fel, úgyhogy a régi hangulat miatt borítékolható volt, hogy ez is tetszeni fog, és nem tévedtem. A történet is még mindig tud mondani valami újdonságot, és az a legjobb, hogy a régi hangulatát, illatát még így is megőrzi. Kár, hogy a régi karakterek nagy része kevés történetszálat kapott, de még így is örültem, hogy legalább újra láthattuk őket úgymond akcióban. Woody-t nagyon örültem, hogy Buzzék mellé visszahozták egy kis félreértéssel, hogy Jess elvileg segítséget kért. Jól megoldották, hogy ne úgy tűnjön, hogy Woody csak okoskodni tért vissza. Buzzék szerelmi szála sem volt tolakodó Jess-szel. A sok-sok elveszett Buzz ténykedésén pedig szétröhögtem magam felnőtt fejjel is. Haláli volt. Az animáció, ahogy már megszokhattuk, most is tökéletes, szerencsére. A zene a régi hangulatot idézi, és lehengerlő. A tablet, Vízi Lili figurája volt csak számomra fura, mert nem fejtik ki jobban, és nagyon hamar teljesen megváltozik a karaktere egyik pillanatról a másikra, de még ez sem annyira zavaró, hogy ne lehessen tovább élvezni a történetet. Remélem, még lesz folytatás, mert nem tudnak hibázni a készítők. :)