2026.09.20 16:45 Arcad Olvasottság: 116x
0

Jól induló scifi, gyengécske folytatással (60%)

A scifi műfaj olyan filmes kategória, amely külön rajongótáborral rendelkezik és mindig újabb filmeket váró, a kevés tudományos fantasztikum miatt 'kiéhezett' nézőközönséget tudhat magáénak. Ennek megfelelően, ha néha megjelenik egy-egy ilyen alkotás, az rögtön a figyelem középpontjába kerül. Így volt ez a Phil Lord és Christopher Miller rendezte Hail Mary-küldetés című filmmel is, mely 2026 márciusában debütált a hazai mozikban. A főszerepben Ryan Gosling egy átlagosnak tűnő gimnáziumi fizikatanárt alakít, aki ugyanakkor bizonyítani tudja különlegességét, hiszen megfejti az úgynevezett asztrofágok rejtélyét.

Hirdetés

Ezek a kis űrben található lények képesek arra, hogy kiiktassák a csillagok fényeit, így a Napra is veszélyesek. Egy nap az emberiségnek missziót kell küldenie ahhoz a csillaghoz, amely képes kivédeni a makrofágokat, mert tanulmányozva, esély lehet arra, hogy a módszert a Nap védelmében is alkalmazzák. A küldetésre Ryland Grace (Ryan Gosling) indul pár társával, de csak ő jut el épségben a célpontig. Itt azonban furcsa meglepetés várja: egy kis űrpók (kövekből), saját űrhajóval és értelmes életformaként kapcsolatba is lép vele.

Jól induló scifi, gyengécske folytatással (60%)

Innentől a film számomra kissé mesébe megy át és színvonalában is lejjeb csúszik sajnos. Gyorsan megtanulnak egymással kommunikálni (mintha az olyan egyszerű volna), majd megoldják a problémát és örök barátságot kötnek egymással. Körülbelül ennyi a lényeg. Bár a film ígéretesen indul, végül három csillagnál nem tud többet felmutatni, legalábbis az én számomra. Gyengécske, de legalább scifi, amit nagyon vártunk.

dráma | kaland | sci-fi | thriller | vígjáték

Egy középiskolai fizikatanár (Ryan Gosling) magához tér a kómából – egy űrhajón, teljesen egyedül, fényévekre a Földtől. Nem emlékszik sem arra, ki ő, sem arra, hogyan... több»

0