Elég lagymatag kísérlet a gengszterkomédia zsáner feldobására, hogy olyan világlátású emberek írnak, mint a Derült égből fasírt szerzői. Ott láttam annyira yuppie manager világnézetű viccelődést, hogy nem is tudtam végignézni. Azért ezt a filmet végignyomtam, de az erőszakoltan hiperintelligens feleség, szuperszenzitív szerető és a filantróppá szelídült gengszter igen-igen karcolta a nyelőcsövem. Lássuk be, a Szívek Szállodája emlegetése és a meglepő macskatartás sem volt olyan falrengető humorforrás. Ennek ellenére adtam volna én négy csillagot, ha nincs a film vége! SPOILER! A történet folytatásához szükség van egy időgépre, mert az az első használatnál tönkrement. A feleség (a semmiből) kijelenti, hogy neki van még egy példánya. Mert szegény Tudóska már nincs köztünk, hogy segítsen. Aha! Tudóskát csak fél év múlva lövik le, tehát a jelenben még él és virul. Nem tudok másra gondolni, mint hogy a teljes stáb annyira igénytelenül állt a történethez, hogy senkit nem érdekelt ez a hiba. Fertelmesen igénytelen az egész produkció ebből az egy momentumból kiindulva. Mert ott van pl. a Vaskereszt film (ami egészen más műfaj), ahol olyan befejezést csináltak, amilyet. Viszont ott pénzhiány volt, és a stáb utolsó napon sebtiben vette fel a jelenetet, aztán csomagoltak és mentek haza. És a Vaskereszt így is tökéletes lett. Itt meg Mike!? Hát egy ortopéd vízfejű magzat. Pfáj!