Hiroshi Okuyama mindössze 28 évesen olyat tett le az asztalra, hogy arról csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni. Ebben a röpke másfél órás filmben a japán társadalom nagyon kegyetlen természetét mutatta meg, de a világot nem fogja tudni megváltani sajnos, mert olyan eszközöket választott, amelyek mindenben szembemennek a hagyományos filmcsinálással, emellett olyan távoli múltba tette az egészet és olyan elvontan fogalmazta meg a társadalomkritikáját, hogy jó ha a filmnéző japánok egy százaléka látni fogja és abból is max. minden ötödiknek fog leesni, hogy mi van. Az a japán társadalom két ezreléke.
Az 1996-ban született rendező a díszletek alapján (öreg kocsik, zene, kazettás walkman, ruhák stb.) valahová az 1980-1990-es évek fordulójára helyezte a történetet, régi házivideo és régi színes fénykép hangulatú színvilágot idézett meg, 4:3 képarányt használt. Ezzel máris adott magának egy menekülőutat, ha nagyon sarokba szorítanák az üzenete miatt, hogy ez régen volt és már nyilván nincs így. Közben valószínűleg dehogynem. Fenn járunk valahol Japán Sátoraljaújhelyének környékén, a film első 75 percében dúl a permafrost, el se tudjuk képzelni, hogy ezen a kietlen vidéken miért élnek emberek, egyáltalán mikor vannak az évnek azok a pillanatai, amikor meg lehet építeni egy utat, házat vagy vasútvonalat.
És ebben a kegyetlen környezetben felvirágzik egy mikroközösség három, különböző módon számkivetett ember között. Ők egy műkorcsolya edző és a két tanítványa. Sajnos hármuk közül az egyikük ingadozása a társadalmi megfelelés és a támogató mikroközösségük között szétrobbantja ezt a dinamikát és a film happy end nélkül fejeződik be. Nagyon érzékeny és pontos az ábrázolása annak, hogy az alázattal és szégyenkultúrával átitatott Japánban akinek mássága (testi fogyaték, eltérő szexuális orientáció stb) van, az szinte maga érzi úgy, hogy nem akar a társadalom terhére lenni és igyekszik láthatatlanná válni. A kegyetlen hidegben a három főszereplő között kifejlődött egymást támogató kis csoport végül nem áll ellen a társadalom nyomásának és felőrlődik. A bukás csendes, közben a meleg évszak is beköszönt, mintha csak helyreállt volna a világ rendje. A társadalom is csendesen végezte a dolgát, de annál határozottabban. Nagyon lehangoló, nagyon szimbolikus és nagyon szépen elmesélt történet, valódi filmcsemege. De csak az nézze, aki bírja a rétegfilmeket. Bízom a fiatal nagyvárosi japán generációkban, amelynek szabadabb kultúrája el fog jutni idővel a japán Mucsára is.
71 Napsugaram (2024)
Két fiatal korcsolyázó, akik személyiségüket tekintve szöges ellentétei egymásnak, összeállnak, hogy együtt edzőtáborozzanak egy műkorcsolyaduóra készülve. A tél... több»
Szereplők: Sôsuke Ikematsu, Keitatsu Koshiyama, Ryuya Wakaba, Tsugu Sasaki, Maho Yamada
