Egy második világháborús, túlélős akció-horrorfilm

2026.02.24 11:42 Kóborló Olvasottság: <100x

2

Tovább kutakodtam az elmúlt évek ázsiai horrorfilmes felhozatalában, és eme tevékenységem során akadtam rá egy egészen érdekesnek tűnő produkcióra, amely viszont egy eléggé vegyesnek tűnő koprodukció volt, ugyanis amerikai és angol, részben japán, szingapúri és indonéziai származású készítők is alkották a stábot. Ráadásul eme igencsak színes stáb egy maláj avagy indonéz folklórban fellelhető szörnytörténetet adaptált filmre. Számomra már ez bőven elég volt ahhoz, hogy érdeklődve kezdjek bele jelen filmünk megtekintésébe. Lássuk hát, hogy milyen is lett az Orang Ikan avagy a Monster Island című film!

Jómagam mindig kedveltem azokat a filmeket, amelyek valamely nemzet folklórtörténetét veszik alapul egy produkciónál, ugyanis ha ügyesen és megfelelő hozzáállással kezdenek bele, akkor még valami egészen jó is kisülhet majd abból. Mielőtt még belevágnék a történetébe, olvastam pár helyen, hogy sokaknál egyfajta Ragadozó vagy A fekete lagúna szörnye című filmek sajátos keverékének tűnt jelen filmünk, csak sokkal gyengébb kivitelezésben. Részben értem ezt a fajta felvetést, bár nekem sokkal inkább egy másik film jutott az eszembe róla, méghozzá gyerekkorom egyik nagy kedvence, az 1985-ös Kedves ellenségem című film (leginkább a főszereplőpáros kezdeti erőszakos ellentéte és a nagyon is különböző nációjuk miatt). A fekete lagúna szörnye című film esetében egyértelműen a filmbéli lény külsőségei miatt kerülhetett szóba, míg az Arnold Schwarzenegger-féle Ragadozónál a katonai túlélős akció-horror stílusa miatt (persze amolyan olcsóbb és gyengébb kivitelben).

Maga a film története kezdetben nem túl összetett, sőt akár írhatnám azt is, hogy igencsak felszínes, viszont ahogy haladunk előre a nem túl hosszú játékidőben (még a 90 percet sem éri el stáblistájával együtt), úgy kapunk egyre több olyan dolgot e téren, amik némileg azért árnyalják majd a felszínesnek tűnő történetet, és bevallom őszintén, ez nekem kimondottan tetszett benne. Kissé szokatlannak tartottam, hogy még a szörnyfilmes jellegénél is fellelhetőek eme történetbéli árnyalások. Továbbá azzal a történeti szállal is sikerült megnyernie engem a filmnek, ahogy a filmbéli két szembenálló nemzetiségű szereplőnek át kell lépnie az ellentéteik felett, hogy közösen vegyék fel a harcot egy olyan lénnyel szemben, aki mindenkire életveszélyes lehet. Ráadásul mindehhez kapunk még egy egészen jól megteremtett atmoszférát, egy elég feszesnek mondható történetvezetést, hisz szinte mindig történik valami a filmben, és nem utolsósorban a két filmbéli főszereplőnknek (Dean Fujioka és Callum Woodhouse) is egészen jól sikerült hoznia a rájuk bízott karaktereiket.

Mindez mindeddig szép és jó, viszont azért voltak dolgok, amik jobbra is sikeredhettek volna a filmben. Elsőként kezdeném a legrosszabbnak vélt hibájával, az pedig a vágása. Egyértelműen érződött, hogy sok esetben azért alkalmaztak olyan kamerabeállításokat és vágásokat, hogy némileg elfedjék a filmbéli lény kivitelezését és annak mozgását, pedig alapjában véve talán erre nem is lett volna annyira nagy szükség. Ugyanis ha egy cseppnyi nosztalgiaérzéssel tekintünk a lény kivitelezésére, és nem várunk el valami csoda számítógépes effekteket e téren, akkor a szörnyjelmez még talán fogyaszthatónak is mondható. Tehát a lény kivitelezésében én nem is láttam akkora kivetnivalót (főleg ha tényleg egyfajta nosztalgiaérzéssel tekintettem rá), arra viszont igen, hogy némileg behatárolhatóvá tudjam tenni a képességeit, mert hát igencsak széles skálán mozgott szegény e téren. Továbbá talán elbírt volna még egy-két karaktert ráadásként a film, de további negatívumai nem voltak annyira szembetűnőek számomra.

Mindent egybevéve talán a négy csillag kicsit sok, de jómagam úgy éreztem, hogy a három csillagnál azért többet érdemelt, így talán, mivel valóban egyfajta nosztalgiaérzést sikerült ébresztenie bennem a filmnek, ezúttal felfelé kerekítettem az értékelésemnél.