A Netflix beszállt a Hallmark mellett az általam republikánus vígjáték gyűjtőnéven nevezett ostobenkó, de könnyen és szellemi erőfeszítés nélkül nézhető filmalkotások piacára, csak éppen valamivel jobb színészeket foglalkoztatnak eközben. Azért nem viszik túlzásba, 2-3 húzónév, a többi meg töltelék.
Egy nagyrészt kiszámítható vígjátékot kaptunk, melynek kezdő képsoraiban a kicsi Joey-t látjuk kissé Kinder tejszelet kisfiúra idealizálva a gyönyörű és szeretetteljes anyukájával, egy nagy és zajos olasz családban, ahol a főzés és étkezés központi esemény. Aztán váltás, és kicsi Joey nagy, kétméteres Joey lesz, és hirtelen úgy alakul, hogy új célt kell találnia az életének. Addig ugyanis az édesanyját ápolta, de neki meg épp a temetése volt.
És akkor azt bírja kitalálni, hogy Staten Islanden, ami New York amolyan alvófaluja, megvesz egy lerobbant éttermet egy rossz lokációban, és beleöli az összes pénzét egy homályos vendéglátó koncepció megvalósításába. Eközben látunk mindenféle családi drámát, meg beúszik a képbe a leendő nagy Ő is. Illetve annyira nem nagy, mert a 196 centiméteres Vince Vaughnnak a hónaljáig ér.
Nagyjából tehát könnyen nézhető és szórakoztató, de nem túl színvonalas a kimondhatatlan nevű Stephen Chbosky rendezése. Szerintem Joe Manganiello játszott a legjobban, na meg Vince Vaughn is hozta a formáját. Susan Sarandon más filmekben játszott már sokkal emlékezetesebben is, ezúttal lement a Hallmark karácsonyi vígjátékok szintjére. Susan Sarandon körül a központi téma a mellmérete volt. De frankón, nem viccelek.
Két dolgot tanultam a filmből. Az egyik az, hogy a nébihes ellenőrök az Egyesült Államokban is rossz arcok. A másik, hogy Staten Islanden is kiutálják a gyüttmaradtakat, akárcsak a legtöbb magyar kisvárosban.
72 Nagyik (2025)
Joe Scaravella rájön, hogy egyedülálló férfiként egy zsákutcás munkahelyen vesztegeti az idejét, és egy második esélyre vágyik, ezért éttermet nyit, és felfogad egy csapat... több»
Szereplők: Susan Sarandon, Vince Vaughn, Linda Cardellini, Lorraine Bracco, Drea de Matteo
