2023.07.05 20:39 Kóborló Olvasottság: <100x
1

Filmek a Vico által kiadót videokazetták soraiból: Dühöngő majom

A 80-as és a 90-es években olykor előfordult, hogy egy komplett filmes stáb vette a sátorfájukat és Olaszországból átruccantak Amerikába filmet készíteni. Az így készült alkotások között számomra két nagyon ismert film van, az egyik az 1989-es Halálpart (Nightmare Beach), a másik pedig az egy évvel korábban elkészített Dühöngő majom (Primal Rage) volt. Szerencsére anno mindkettő eljutott kis hazánkba is, bár az is igaz, hogy csak a vhs aranykorszakában. Mostanra már felnőtt egy generáció azóta, hogy a videókazetta-láz lecsengett idehaza, és sokan nem is ismerhették meg azon filmeket, amelyek csak ekkor érkeztek és azóta is csak vhs-en jelentek meg itthon. Mivel jómagam is a videókazetták időszakában szerettem bele örök érvényűen a filmek csodás világába, így kimondottan szerettek eme korszak filmes felhozatalában mazsolázni. Na de nézzük, hogy mit is tartogat majd a nézőjének jelen filmünk, a Dühöngő majom.

Elsőként talán egy aprócska spoilerrel kezdeném, méghozzá a film címválasztásával, merthogy a Dühöngő majom cím miatt elég nagy eséllyel gondolhatná bárki, aki belekezd eme produkcióba, hogy végre ráakadt egy olyan horrorfilmre, ahol majd egy majom fog áldozatokat szedni. Nos, sajnos nem nyert, merthogy jelen filmünk esetében nem ez a helyzet (akiknek esetleg ilyen produkcióra fájna a foguk, azoknak ajánlanám az 1990-es Shakma című alkotást), merthogy jelen filmünk egyfajta korai vírusfilm, ráadásul a jobbak közül. A film történetének további részletezéseibe nem is mennék bele, de talán sokaknak beugrik majd némi hasonlóság e film és egy jóval későbbi produkció, a 2002-ben bemutatott 28 nappal később között.

A film forgatókönyvét egy bizonyos Umberto Lenzi (1931–2017) készítette, aki egy meghatározó alakja volt az olasz filmművészetnek a 60-as évektől egészen a 90-es évek elejéig. Bár filmográfiája műfajilag elégé szerteágazó volt, de jómagam mindig is az olasz horror nagyjai közt emlegetem (még úgyis, hogy amolyan igazi hatalmas nagy klasszikus születése nem fűződik a nevéhez). Umberto Lenzi kimondottan sok esetben szerette saját maga filmre vinni a forgatókönyveit (ráadásul sok esetben használt álneveket ehhez), de jelen esetben itt átadta a rendezés lehetőségét Vittorio Rambaldinak, aki a kétszeres Oscar-díjas speciális effektgyáros, Carlo Rambaldi (1925–2012) fia volt. Eddig mondhatni, hogy kimondottan impozáns nevekből állt a film stábja, és persze eme két úriemberhez csatlakozott még Claudio Simonetti, aki megszámlálhatatlanul sok filmhez készített, igencsak emlékezetes zenei betéteket. Tehát a kamera egyik oldalán igazi filmes nagyágyúk találhatóak, ezért is sajnálom egy kissé, hogy a kamera másik oldalán kissé gyengébbre sikeredett a felhozatal (Patrick Lowe és Cheryl Arutt számomra a kevésbé ismert kategóriába esnek, de azért kapunk egy Sarah Buxtont és egy Bo Svensont, akik azért sokkal ismertebbek számomra), de panaszom még így sem lehet a színészi alakításokra, ugyanis eme időszak egyes filmjeinél néhol észre szoktam venni némi színészi túljátszást, és emiatt kevésbé lesznek hitelesek az alakítások, de szerencsére ez itt most egyáltalán nem lelhető fel. Ráadásul a filmbéli karaktereket is egész jól sikerült megírni, még akkor is, ha némelyikük igencsak közhelyes lett.

A filmnek számomra kimondottan élvezetes volt a történetvezetése, bár apróbb hibájaként talán felróható, hogy kissé lassan bontakozik ki a cselekmény (ezen részén engem a nosztalgiafaktor segített át), és csak úgy a játékidő közepe tájától kezdenek igencsak felpörögni az események. Viszont amint felpörgetik a cselekményeket, robognak is az események szélsebesen. Mindenképp érdemes megemlíteni a film pozitívumai közt a maszkok kivitelezését és a gyilkosságok ábrázolását, merthogy e téren igencsak magasra tették a készítők azt a bizonyos lécet.

Mindent egybevéve a Dühöngő majom egy hatalmas múltidézés lehet azon nézők számára, akikben még él a nosztalgia a vhs korszak filmjei iránt, és időről-időre szeretnek is visszatekinteni eme alkotásokra.

horror | sci-fi | thriller

Floridai kutatók véletlenül létrehoznak egy vírust, amikor páviánok agyának elhalt szöveteit szeretnék újraéleszteni. Az egyetem újságírója betör a laborba, ahol megharapja... több»

1