A Thinestra tipikusan az a film, ami nagyon szeretne sokkoló és mély lenni egyszerre, csak közben valahol elveszíti a saját identitását. Az egész olyan, mintha a The Substance és a Thinner szerelemgyereke lenne, csak sajnos messze nem olyan erős, mint bármelyik inspirációja. A testhorror-elemek, a fogyás köré épített önutálat, a társadalmi nyomás és a torz testkép mind működhetnének papíron, de a film végül inkább öncélúan undorító lesz, mint valóban nyugtalanító vagy elgondolkodtató. Pedig az alapötletben lett volna potenciál.
A főszereplő karakterében megjelenik szinte minden, amit a modern szépségkultusz kitermelt: az önbizalomhiány, a fogyással való kényszeres harc, az önmaga iránti gyűlölet, és az a vakság, amikor valaki képtelen elhinni, hogy szerethető úgy is, ahogy van. Külön ironikus, hogy a srác, aki tetszik neki, már a film elején is érdeklődik iránta, de Penny ezt egyszerűen nem képes meglátni. Ezekből az elemekből akár egy kifejezetten erős pszichológiai horror is születhetett volna. Csakhogy a film nem kezd igazán semmit ezekkel a témákkal.
Míg a The Substance esetében ott van a társadalomkritika és az öregedéstől való rettegés mögötti tragédia, vagy a Thinner esetében az átok és a bűntudat motívuma, addig a Thinestra mintha csak bedobálná ezeket az elemeket anélkül, hogy valódi mondanivalót építene köréjük. A film folyamatosan úgy tesz, mintha nagyon fontos dolgot akarna mondani a testképről és az önelfogadásról, de végül csak az undorkeltés marad meg.
És ami igazán frusztráló: a látványvilág tényleg működik. A gyakorlati effektek gusztustalanok, nyersek és néhol kifejezetten kreatívak. A „zsírizzadásos” jelenetek például egyszerre groteszkek és vizuálisan emlékezetesek. A film tényleg eléri, hogy néha az ember legszívesebben félrenézne. Csak közben nincs mögötte elég tartalom ahhoz, hogy ez több legyen egyszerű sokkolásnál.
Az, hogy egy ikerpár alakítja a főszereplő két énjét, alapvetően egy jó húzás lehetett volna, technikailag is érdekes és kreatív megoldás. A film viszont nem igazán kezd ezzel semmit: az egész inkább csak egy afféle „fun fact” marad, ami még a történet nézése közben sem igazán derül ki vagy kap nagyobb hangsúlyt. Pedig megfelelően felépítve ez akár egy kifejezetten erős csavar vagy plusz réteg is lehetett volna a filmben. A végére pedig az egész annyira túlcsordul saját groteszkségében, hogy már inkább fárasztó, mint nyomasztó.
A Thinestra tehát nem egy teljesen nézhetetlen film, főleg testhorror-rajongóknak lehet benne néhány emlékezetes pillanat, de összességében inkább egy üres, undorra építő élmény lett. Egy film, ami nagyon szeretne mondani valamit az önelfogadásról és a társadalmi nyomásról, csak közben elfelejti, hogy a puszta gusztustalanság önmagában még nem mélység.
47 Thinestra (2026)
Egy fiatal nő új fogyókúrás tablettát kezd szedni, de a leadott zsír vérszomjas hasonmásként tér vissza. több»
Szereplők: Annie Ilonzeh, Michelle Macedo, Gavin Stenhouse, Shannon Dang, Brian Huskey
