A Lehúzva független, francia horrorfilm; ez már alapból felkeltette az érdeklődésemet. Azt tudni kell, hogy a franciák nem lacafacáznak, ami a horrort illeti: elég a 2000-es évek elején napvilágot látó Mártírokra gondolni. A franciák nem tartanak vissza semmit, és hasonszőrűen nem bíznak semmit a néző képzeletére. Amilyen sérüléseket elszenvedhet egy filmkarakter a játékideje során, azt bizony premier plánban meg fogják mutatni. Ebben a Lehúzva sem különb. A cselekmény egyszerű és viszonylag meghökkentő: egy férfi egy alvilági szórakozóhely mosdójában beszorul a vécé lefolyójába. A film ezen az egy helyszínen játszódik le teljes egészében, ám alacsony költségvetéséhez képest egészen eseménydús, és a főszereplő csak nem képes kiszabadulni szorult helyzetéből. Eleinte klasszikus túlélőfilmekre emlékeztetett, ám csakhamar a horrorvonal is fel lett élesztve, miután szerencsétlen főszereplőnk látszólag végeláthatatlan kínok sorát kezdte átélni. Csonkítás és állattámadás; kínok során kellett átküzdenie magát, és bár a film játékideje rövid, csupán 70 perc, ahogy halmozódtak fel a véresebbnél véresebb jelenetek, úgy csapott át a szánalom zsigeri iszonyattá. A film csúcspontjánál már nem is tudtam számon tartani, hány módon lett hősünk megkínozva, és bár nem tudtam, mikor lépte át a film azt a bizonyos határt, ahogy a stáblista pörögni kezdett, csupán egy gondolat járt a fejemben: inkább halt volna meg. #premiervadasz