Volt némi Jane Austen-i érzésem, bár a film a XIX. század utolsó tizedében játszódik, nem a viktoriánus időkben, de közel ahhoz. Ráadásul a helyzet, a szereplők, a párbeszédek, mindez nagyon is olyan volt, mintha egy korabeli angol, vidéki kisvárosba... Többn játszódna. A nagypolgári miliő, Csaruláta, a feleség egész napos semmittevése, vagy lassú szöszmötölése meg olyan volt, mintha Csehov Sirályát nézném. De az alcím, a magányos feleség nem fedi a valóságot. Szó szerinti magányról itt nincs szó, mert amikor egyedül van, akkor sem magányos, elfoglalják a gondolatai. De abba az elmebörtönbe, amibe zárta magát, kifejezetten jól elvan, nem vágyik többre, és nem akar kitörni belőle. Pedig a férjétől kezdve a kedvenc unokaöccséig mindenki azt szeretné, ha írna, mert tehetsége van az íráshoz. De szerintem ez a nő idegbeteg, és hisztériás. Nem tudja mit akar, de azt nagyon.
El kellene olvasni a novellát, ami alapján készült a film, Rabinranath Tagore - Nastanirh (The Broken Nest/ [a törött fészek]) fogalmam sincs, hogy magyarul megjelent-e, de Tagore verseit nagyon szeretem.
