Kevés megrázóbb, megdöbbentőbb filmet láttam, mint ezt az 1948-ban forgatott Rossellini darabot. A rendező, Roberto Rossellini (1906-1977) a neorealizmus stílusirányzatának egyik megalkotója és képviselője. A háborús trilógiájának az utolsó darabja, ... Többaz első a Róma nyílt város, a második pedig a hat epizódból álló Paisá. Az alkotó egyik legjellemzőbb munkamódszere, hogy a hitelesség érdekében szívesen dolgozott amatőr szereplőkkel, bár többek között Masina (Paisá), Ingrid Bergman (Stromboli), Anna Magnani (Róma, nyílt város) is szerepelt filmjeiben. A romos, szétbombázott Berlinben készített filmjében csak amatőrök szerepelnek, elsőként Edmund Koeler nevét kell megemlíteni, aki kísérteties módon hasonlított a rendező Romano nevű elhunyt kisfiára. Edmund a Barlay cirkuszban akrobataként szerepelt. Borzongató alakítást nyújt Erich Günne a feltehetőleg pedofil ex tanár szerepében. A háború nemcsak a várost rombolta le, de tönkretette az etikai alapokat is, az önzés lett a mindennapi nyomorúságos élet elsődleges szempontja. Szegény kis Edmund nem kap segítséget a felnőttektől, sőt egy általános bölcselkedést félreértve még tragédiába sodródik. Számomra a legemlékezetesebb képsor az, amikor az eladásra szánt Hitler hangfelvétel megszólal a gramofonon és körülötte a lebombázott házsorokon pásztázik a kamera. A látott szörnyűségeket elsősorban az üvöltve szónokló Führer okozta, akinek a jogos pusztulási helyszíne akkor látványosságként működött.
