Ennek a filmnek bizony Akshay Kumar a főszereplője. Nem is értem, hogyan maradhatott le a neve a stáblista első helyéről.
Még nagyon fiatal a filmben, apaként nem is túl meggyőző, úgy néz arra a kislányra, mint egy váza virágra. És persze a rendőri e... Többszközei is hagynak maguk után némi kívánni valót, még akkor is, ha hétpróbás gazemberekkel kerül szembe. Indiai filmben eléggé megszokott jelenet a rendőri erőszak nyilvánvalósága. És végül a szerep nem kíván tőle különösebben árnyalt alakítást. Dühös, verekszik, dühös, verekszik. Kb. ennyi a dolga. Közben némi szerelem, de az is csak azért, hogy legyen mitől dühösnek lennie.
A másik rendőr fiúnak Sudesh Berry-nek nagyjából ugyanezt e forgatókönyvet adták, csak ő végig dühös, és nem olyan jóképű.
Komolyabb színészi alakítást a két idősebb figura adja a történethez, Anupam Kher, a törvényben feltétel nélkül megbízó Gandhi követő tudós, akit eléggé sikertelenül próbáltak megöregíteni, valamint Kader Khan, aki az érces hangján hosszú monológokban érvel a törvény tehetetlensége miatt szükséges erőszakról. És persze mindkettejüknek igaza van.
A történet eléggé komor, vannak benne megdöbbentő fordulatok, és végre nem elmebeteg pszichopaták ellen folyik a harc, hanem hús-vér korrupt politikusok ellen, ami attól még nem kevésbé véres fejleményekkel jár.
A női főszereplő Ashwini Bhave ebben az évben három filmben is főszerepet kapott Akshay mellett, de ebből a filmből sem jöttem rá, hogy miért.
Ez a sokadik indiai film, amiben a cselekményt az mozdítja előre, hogy az egyik elhunyt szereplőnek megjelenik a nem vér szerinti iker hasonmása. Kezd a dolog olyanná válni, mint a sorozatokban a kötelező amnézia.
Én Akshay miatt néztem végig, és nem bántam meg. Nem lett a kedvenc filmem, de el lehet merülni benne, és vannak benne szívszaggatóan szép jelenetek is.
