Emblematikus film. Indiában nincs akkora hagyománya a hagyományos rock-zenének, ezért is meglepő, hogy ez a film 2008-ban besöpört minden elképzelhető díjat.
Pedig nagyon rossz fórral indult. Eleve két debütáló ismeretlen színésszel, Farhan Akhtarral... Több és Prachi Desai-jal. Farhan persze nem a teljes homályból indult, hiszen már sikeres producer és rendező volt, ennek ellenére akkor is nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megtegyék abszolút főszereplővé. Viszont innentől kezdve jegyzik őt is az A-kategóriás sztárok között. Nem véletlenül. Kezdjük azzal, hogy nem vállalta a playback-éneklést. Iskolázatlan, de kellemes hangja pont ide passzolt, a dalok nagy része pedig épp az ő hangjára íródott.
A négy fiú komolyan vette a rock-zenekari munkát, valamennyien megtanultak a hangszerükön játszani, ez szintén dicséretre méltó. És nagyon szimpatikus volt a 10 év különbség finom hangsúlyozása is, hogy ennyi idő alatt mennyire tud valaki megváltozni, vagy mennyire nem (Arjun Rampal).
Nekem kedvencem Purab Kohli (KD), ennyire friss arcot már régen láttam a vásznon. Bohém, kedves, és a fiatalkori énje is nagyon vicces. A női mellékszereplők között jó volt látni Shahana Goswamit (aki szintén rengeteg díjat söpört be) és Koel Purit.
A zenéje ott van a mobilomon, folyton újrahallgatom, de még mindig nem tudtam megunni.
A rockzenét nem is lehet.
Rock On!!
