Tíz perc múlva három

Hogy ezt így, felvállalva bemutatták, annak két oka lehet: 1) Tekintettel voltak annak a 20-30 embernek a munkájára, akik dolgoztak a filmben, nem tudva, mi is lesz a végeredmény, megtéve minden tőlük telhetőt. Berendezés, kellék, ruha, smink, világítás, kép. Pénz. 2) Vagy be kellett mutatni a ráköltött összeg miatt, a rendező miatt. Nos, ezt a rendező nem adja ki a kezei közül, vagy kutyaütő, aki nem filmes. Lehet koncepció: amatőr szereplőkkel forgatok, mert hitelesebb. Ez egy hozzáállás, de akkor is kell egy jó casting. Jobbnak vagy azonos szintűnek, mint a színészi játéknak. Beleférhet egy-két mellényúlás is, ha az epizódszerep. De itt a nagymama kivételével mindenki filmen aluli: a kiadó, a feleség, a feleség szeretője… Lehet sorolni. Nincsenek szavak, ez pokoli. Színészvezetés nulla. Miközben olvasom a pár hozzászóló elomlását, mert a helyszín jó, sírok; vessék már össze a Bujtor-filmekkel! Sőt, készült pár vállalható balatoni témájú, könnyed mozi azóta is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez így moziba kerülhetett.

Nagyon kellemes film, remek karakterekkel, amelyeket bár kevésbé ismert, de nagyon tehetséges színészek alakítanak. Számomra nem is igazán kell több egy jó filmhez.

Most néztem meg a filmet, szerintem pénzmosásnak jó volt. A no name, ZS kategóriás, magukat színésznek avanzsáló emberek alakításai rosszak, a főszereplő csávó full unalmas, semmitmondó, saját gondolatait közvetítő narrációja főleg. És ő a filmben ál... Teljes kritika

Azt nem mondom, hogy elvarázsolt, inkább ellazított, könnyeddé tett. Elfelejtettem a gondjaimat. Már a kezdete, ahogy megszólalt francia nyelven a csodás, andalító dal. Meg persze Tihany, szívem egyik csücske, ahová minden évben lejárunk. Értékeltem, hogy csak visszafogottan mutatták, nem manipulálták a nézőket a táj szépségének örökös felvillantásával. Nagyon szerettem főhősünk (Andorai Péter Krisztián) megmosolyogtató, néha sületlen monológjait (itt-ott magamra is ismertem :) ). Kassai Ilona tüneményes volt 93 évesen a minden titkok tudója, a nagymama szerepében. Imádtam a tojáslikőrös kis poénját. Nekem még az is tetszett, hogy a szereplők folyamatosan elbeszéltek egymás mellett, mert hisz' ilyenek vagyunk mi, emberek. Farkas Viktória negatív karakterként remek kontraszt volt a többi szereplővel szemben. A piros ruhás, titokzatos Izabella (Vészabó Noémi festőművész) engem is elvarázsolt, hol felbukkant, hol eltűnt, mint a mesékben. Egy kis levendulaillatot is éreztem a levegőben. Az, hogy bekukucskálhattunk a Pintér Galériába és a Grünberger csillárkészítő üzletbe, pazar látványt nyújtott. Charlie Álarc nélkül című csodaszép száma telitalálat volt befejezésként. Szerintem ez a film nem akart nagyot szólni, csak szórakoztatni, és ez sikerült is neki. Kicsit misztikus mesevilág, „hol volt, hol nem volt...”, a vége pedig a néző fantáziájára van bízva.

Háttérzajnak kerestem filmet, és ráakadtam erre. Nos, őszintén mondom, hogy kellemes film volt. Számomra áradt belőle a nyugalom, bár lehet, hogy csak a levendula ihlette ezt az érzést, hiszen azon a tájon játszódik a film. Sehol semmi sietség, néhol pont az ellenkezőjét tapasztalja az ember. Néztem a filmet, nem csak zaj volt. A mai rohanó világban kell ilyen film is, ami legalább a kikapcsolódást lelassítja. Nekem nagyon tetszett, a szereplők is aranyosak voltak. Kedves film.

Egy korábbi – meglehetősen szigorú – nézői beírás után vettem a fáradtságot, és megnéztem a Tíz perc múlva három című melodrámát. Messzemenően nem tudok egyetérteni azokkal, akik nagyképűen bántják ezt a filmet. A Netflixen tudtam megnézni, ráadásul angol felirattal, mert egy ideje Doverben élek, és ellenőrizni akartam a fordítást. Kifejezetten szerethető, kedves film, nem tudom, mit látott az előző hozzászóló. Igen, sajnos a kis Andorai nem léphet édesapja nyomdokaiba, a sok – nyilván tudatosan választott – civil szereplő pedig valóban ad egy kis sutaságot a produkciónak, de ezen átvisz a rejtélyes történet, a szép Tihany és Charlie zenéje. Nem véletlen, hogy a Netflix adatai szerint tavaly júniusban ez volt a legnépszerűbb az újdonságok között. Én könnyen ráhangolódtam a balfácán főhős monológjaira, persze kell hozzá egy kis irodalmi műveltség is. Talán túl művészien szerette volna megrendezni a rendező a filmet, talán túlságosan is beleszeretett modelljébe, igen. Lehet, hogy máskor is megnézem. Végre egy magyar film, amely más, mint a többi, egy kicsit dokumentumfilm, egy kicsit könnyed és politikamentes.

Tényleg nem szeretném lehúzni ezt a filmet, de valahogy nem értem, hogy ennek miért is kellett mozipremiert kerekíteni, ha valami, akkor egy ilyen film simán belefért volna a tévés bemutatóba. Ettől függetlenül a történet érdekes, jól ki van találva,... Több csak valahogy annyira leül a sztori bizonyos pontokon, hogy nem köti le az ember figyelmét.