Gárdonyi Géza azonos című regénye nyomán. A dúsgazdag Ó Péter egy hirdetés útján szeretné férjhez adni lányát, Idát. A kérő hamar jelentkezik, ám céjai mögött valami más is rejtőzik.
(csd)
Gárdonyi Géza azonos című regénye nyomán. A dúsgazdag Ó Péter egy hirdetés útján szeretné férjhez adni lányát, Idát. A kérő hamar jelentkezik, ám céjai mögött valami más is rejtőzik.
(csd)Nem szoktam előzeteseket nézni, most kivételt tettem, és már az előzetesben beleszerettem ebbe a filmbe. Egy régi Gárdonyi Géza regényt láthatunk, mely ugyan elég jól vissza tudta adni a régi kort, ellenben mégis éreztem benne egy kis modernkori lazaságot, mely ez esetbe szerintem egyáltalán nem rontott az összképen, sőt szerintem pont ettől lett sokkal szerethetőbb az egész film. Nekem nagyon tetszett, és már az első percektől fogva éreztem, hogy ez lesz a legújabb kedvenc filmem. A színész leosztás is tökéletes volt, mindenki nagyon jól hozta az adott karaktert. Csak egyet emelek ki: Stefanovics Angéla egyszerűen fantasztikus volt ebben a szerepben. Én, ha olvastam is régen a regényt, már nem emlékeztem a történetre, és így volt igazán élvezhető, hogy nem tudtam előre a filmben lévő csavarokat, de ezért nem is tudom teljesen összehasonlítani, hogy miben tér el vagy mennyire hitelesen épül a regényre, ha már megemlítik a film elején. De én úgy gondolom, ez most itt nem annyira számít, mert Goda Krisztinától kaptunk egy nagyon jó filmet, mely végre nem az a mélabús dráma, ami többnyire szokott lenni egy magyar régi korban játszódó film. Igazán szívet melengető, és azt kívánom, hogy érjen el nemzetközi sikereket is, mert nagyon megállná a helyét külföldön is!
A 2022-es a film Gárdonyi Ida regénye című alkotásának 3. filmadaptációja.