Párizs az 1920-as években. Az állástalan énekesnő, Victoria Grant találkozik az egyik mulatóból kirúgott homoszexuális férfival. A férfi rábeszéli a nőt, hogy könnyebben kaphatna munkát, ha férfiként nőimitátort alakítana. Az ötlet beválik, a magát Victornak álcázó Victoria hamarosan szerződést kap. Sikere van az énekléssel, és minden jól megy az egyik éjszakai klubban, egészen addig, amíg a tulajdonosa, a chicagói King Marchand érdeklődni nem kezd iránta. A helyzetet bonyolítja, hogy Victoria belehabarodik a jóképű gengszterbe.
Kedvem volt hozzá, megnéztem tehát ezt a Julie Andrews musicalt, amelyik meg sem közelíti a műfaj két általam legjobban kedvelt darabját (Kabaré, Chicago), de egynek elment. J.A. 1982-ben is, a felesége volt a rendező Blake Edwarsnak, tőle szerintem ... Többutolérhetetlen munka az „Estély habfürdővel”. A szóban forgó filmben is voltak nevettető részek, jópofa bemondások, de a legfőbb érdekesség - a mondjuk így - bizarr téma, főleg 1982-ben. Nagyon örültem, mert több helyen nagyon leszólták a másodjára elkészített szinkront, nekem sikerült olyan változatot megnézni, amely feliratos volt, sőt a dalok fordítását is tartalmazta. Mancini zenéje nekem nem fekszik, túlságosan nyálas, cseppet sem fülbemászó.
A film összbevétele 21 933 614 dollár volt (imdb.com).
#1
Robert Preston az utolsó musical számot egyben forgatta le, ami megmagyarázza, hogy miért volt annyira kifulladva és miért izzadt annyira a szám második felétől. Szerző: rbernadett