
Érdekességek (10)
Míg a sorozat első évadát Romániában forgatták, addig a második évad jeleneteit Írországban vették fel.
Jenna Ortega a szerep kedvéért nemcsak megtanult csellózni, de vívás-, íjászat-, kenuzás-, német- és bokszleckéket is vett.
Miután a Youtube-on hatalmas sikert aratott Wednesday tánca Lady Gaga Bloody Mary című számával, felröppentek azok a pletykák, hogy az énekes feltűnik majd a második évadban. Ezt a hírt meg is erősítették, Gaga Rosaline Rotwoodot fogja játszani, aki egy tanár a Nevermore-ban.
A sorozatban Jenna Ortega egyszer sem pislog. A színésznő, elmondása szerint, gyakorolta ezt, ezáltal téve még ijesztőbbé és valószerűtlenebbé a figurát.
A sorozat 89 országban a Netflix nézettségi listájának élén áll.
A sorozatot eddig 115 millió háztartásban nézték meg.
A gyerekkorú Wednesday Addamst egy magyar kislány, Váradi Karina játssza.
Hasonló sorozatok
A sorozat 753 millió megtekintésél jár a Netflixen.
Gomez Addamst élőszereplős filmekben általában nyájas, jóképű karakterként ábrázolták. Tim Burton a sorozatban kifejezetten a Charles Addams-ábrázoláshoz hasonlította a megjelenését, ahol kissé csúnyácska volt.
Tim Burtont egyszer már felbérelték, hogy rendezze az Addams Family 3D-s stop-motion animációs adaptációját a 2010-es évek elején, de a gyártás végül 2013-ban meghiúsult, és a filmet ehelyett The Addams Family (2019) címmel indították el egy új projekt keretén belül.