Nicole Francoise Florence Dreyfus néven született Henri Murray színész és Geneviéve Sorya színésznő gyermekeként. Édesapja zsidó, édesanyja pedig római katolikus vallású volt, ő gyermekként katolikus neveltetést kapott, felnőttként azonban áttért a zsidó hitre. Párizsban végezte tanulmányait, majd a Marseille Operaban táncot tanult, Angliában pedig színészetet. Táncmestere Andrée Bauer-Thérond volt.
Első filmes debütálása (akkor még Francoise Dreyfus néven) 1946-ban, tizennégy éves korában... Több
Nicole Francoise Florence Dreyfus néven született Henri Murray színész és Geneviéve Sorya színésznő gyermekeként. Édesapja zsidó, édesanyja pedig római katolikus vallású volt, ő gyermekként katolikus neveltetést kapott, felnőttként azonban áttért a zsidó hitre. Párizsban végezte tanulmányait, majd a Marseille Operaban táncot tanult, Angliában pedig színészetet. Táncmestere Andrée Bauer-Thérond volt.
Első filmes debütálása (akkor még Francoise Dreyfus néven) 1946-ban, tizennégy éves korában történt, amikor Anouk szerepében láthattuk a La maison sous le mer című filmben, ekkor vette fel az Anouk nevet. 1949-ben Jacques Prévert kifejezetten rá gondolt a Veronai szerelmesek című filmje kapcsán, valamint ő javasolta a színésznőnek, hogy vegye fel az Aimée művésznevet.
Emlékezetes szerepei közé tartozik a Le rideau cramoisi, Frederico Fellini Az édes élet, valamint a 8 és ½ című filmjei, a Lola 1961-ből, az Egy este, egy vonat, George Cukor Justine-je, Bernardo Bertolucci Egy nevetséges ember tragédiája, valamint az Egy férfi és egy nő 1966-ból. Különleges kisugárzása és szépsége miatt igazi szexszimbólummá vált, 1995-ben az Empire Magazine a száz legszexisebb sztár közé válogatta a filmtörténelemben.
Megjelenését gyakran hasonlították Jacqueline Kennedyhez. A francia mozik mellett, Aimée többször szerepelt spanyol, brit, olasz és német filmekben. A nemzetközi hírnevét Fellini Az édes élet című filmje hozta meg számára 1960-ban, majd a Lola 1961-ben.
1966-ban az Egy férfi és egy nő című Claude Lelouch filmje elnyerte a Cannesi filmfesztivál nagy díját, valamint a Legjobb filmnek járó Oscar-díjat is. Alakításáért egy legjobb színésznőnek járó Oscar-jelölést is bezsebelt, ő volt az első színész, akit ez a megtiszteltetés ért, francia nyelvű filmben való szerepléséért, s szintén az első, aki elnyerte a Golden Globe, valamint a BAFTA-díjakat (egészen 2007-ig váratta magát a következő ilyen alkalom, amikor Marion Cotillard diadalmaskodott a Piaf című filmben nyújtott alakításáért).
1969-ben Dirk Bogarde oldalán mutatkozott be a Justine című filmben, amelyben a zsidó címszereplő lányt alakította. Az 1970-es és 1980-as években életének meghatározó részét képezte Élie Chouraqui, aki olyan filmekben rendezte őt, mint az Egy lap a szerelemről, 1978-ból, az Une page d’amour 1980-ból, a Qu’est-ce qui fait courrir David? 1982-ből, a Les marmottes 1993-ból, valamint a Celle que j’aime 2009-ből.
Jó barátságot ápolt Michel Piccolival, akivel nyolc közös filmjük volt, így például A holtak seregének tábornoka (1984), az Éjen az élet (1984), a Leisenbohg átkozott szerelme (1991) és a 101 éjszaka (1995). 2002-ben César-díjjal jutalmazták életművét, valamint kapott egy tiszteletbeli Arany medve díjat a Berlini Nemzetközi Film fesztiválon.
Négyszer házasodott, és mindegyik frigy válással végződött. Edouard Zimmermann-nal 1949 és 1950 között, Nico Papatakis rendezővel 1951 és 1955 között, Pierre Barouth színész és zenei producerrel 1966 és 1978 között, Albert Finney színésszel pedig 1970 és 1978 között élt együtt. Ezen kívül olyan sztárokkal volt kapcsolata, mint Ryan O’Neal, Warren Beatty és Omar Sharif. Második házasságából született egyetlen gyermeke, Manuela Papatakis, 1951-ben. Lelkes természetvédő és harcol az állatok jogaiért is. Tagja a francia Jane Goodall Intézetnek.
(ArpiHajdu és Réci)
