Az édes élet (1960)

A filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa, ide vagy oda: nekem ez most nem jött be. Úgy éreztem végig, hogy sok hűhó semmiért, hiszen ahhoz képest, hogy mekkora sztárparádéval építkezik, alig kapunk egy keveset a szereplőkből. Épp, hogy megismerjük őket, már tovább is lépünk egy újabb történetre, amelynek többségében köze nincs az előzőekhez. Ez különösen igaz a női szereplőkre, ahogy férfi főhősünk nőről-nőre szálldogál, úgy kapja a néző is az újabb női karaktereket, amelyeket csak felvillant a film és aztán gyorsan át is siklik rajtuk. Talán egyetlen kivétel az elfeledett menyasszony Emma, de ő is csupán játékidőben kap kicsivel többet, a történet szempontjából érdemi szerepet ő sem. Kül... több»

Hallatlan sok hiba volt benne és szörnyű, hogy ezeket a nyilvánvaló dolgokat benne is hagyják. Ez szörnyű alkotás lett. Nem volt benne igazán eredeti ötlet és akkor még azt se tudom elmondani, hogy milyen szuper volt a karakter kidolgozás.

Minden képkockáját megérte látnom. A film befejeztével hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem az élettel kapcsolatban, mint A nagy szépség megtekintése után. Gyönyörű, sivár terek, ötlete játék az árnyékkal és kidolgozott társadalomkritika. Örök klasszikus!

Ez a film egy kincs, én azt mondom. Lehengerlő volt mind a zene mind a karakter megformálás. Akinek bejön, ez a stílus annak melegen tudom ajánlani ezt a filmet megnézésre, mert nem fog csalódni egy percig sem.

Frederico Fellini ide, vagy oda, nagyon untatott, 167 vánszorgó percét óráknak éreztem. Elnézést kérek a nagy szerzőktől, de tényleg Anita Ekberg dobta fel, adta meg a film alapvázát, ami a színésznő eltűnésével össze is roppant. Egy inkább felfújt színes légballonszerű volt ez a film, ami alá a tüzet adta a nagy olasz érzés, életvitel. Tény és való, hogy én is azért vettem le a könyvesbolt polcáról, mert egy film kuriózum, és én is kísérletezgetni szerettem volna a régi idők nagyjaival, de valahogy mellbe vágott ez a történet, mert ennyi év elmúlásával semmi sem jött át belőle. Egy nyafogós kínlódós, perbaccozós életérzés volt. És kellett bele a gyönyörű szőkeség, mert nélküle ez a haldokló remekmű még vánszorgóbb agóniamonológ lett volna.